Európai hozzáállás az iráni háborúhoz

Európát láthatóan felkészületlenül érte az Egyesült Államok és Izrael február végén indult Irán elleni támadása, annak ellenére, hogy a tavalyi ún. 12 napos izraeli-iráni háború után az elemzőknek nyilvánvaló volt, hogy ha Irán nem hajlandó érdemben tárgyalni atom- és ballisztikus rakéta programjáról, akkor záros határidőn belül a háború újra fog kezdődni, de ezúttal már az USA részvételével. Ráadásul a támadás megindítása előtt több mint egy hónapba telt az összes amerikai haditengerészeti és légierőképességet a térségbe telepíteni, de mintha ez az idő is kevés lett volna Európa felkészüléséhez. Amikor aztán megindult a támadás, akkor sem a háború – vagy annak elmaradása esetén a potenciális iráni nukleáris fenyegetés – európai biztonságra gyakorolt hatása állt az európai vezetők figyelmének középpontjában, hanem jellemzően a negatív gazdasági hatások és a belpolitikai megfontolások.

Töltse le a teljes elemzést itt!

PDF Letöltése

Az európai vezetők reakciói a megúszástól a Trump-ellenes érzelmek kihasználásáig tartó skálán mozgott és várhatóan mozog majd a háború végéig, sőt akár még utána is. A skála „megúszós” végén Németország és Olaszország helyezkedik el, a túlsó végén pedig az a Spanyolország, amelyik miniszterelnöke már egy jó ideje a Trump-ellenes európai lázadás vezéralakjának szerepébe helyezte magát. Trump persze ezt az európai hozzáállást jobb körülmények között sem tolerálta volna, de úgy, hogy Irán ellenálló képessége a számítottnál erősebbnek bizonyult, kifejezetten irritálja őt, és persze a szinte megszokott forgatókönyv szerint frusztráltságát a NATO-n vezeti.[1] Ez persze nemcsak érzelmi reakció, hanem egy mindenben lehetőséget is látó üzletember számítása is: be fogja ő még nyújtani a számlát ezért valamilyen formában.

És ezzel meg is érkezünk egy lehetséges megoldáshoz, amiben a NATO vagy a legfontosabb európai szövetségeseket magába foglaló hajlandóak koalíciója játszaná a főszerepet, és amelyik egyszerre oldaná meg a Hormuzi-szoros hosszú távú ellenőrzését, a NATO ismételten megbillent egységének problémáját és Amerika azon célját, hogy kevesebb erőforrását kelljen lekötnie a Közel-Keleten. Minden jel arra utal, hogy Mark Rutte NATO-főtitkár a júliusi ankarai NATO-csúcstalálkozóra olyan megállapodást készít elő, ami egy NATO-művelet formájában az európai hatalmakat hozzájárulásra késztetné a Hormuzi-szoros ellenőrzéséhez, ezzel lecsillapítva Trump elnököt és ismét helyreállítva a transzatlanti egységet. A legjobb indikátor éppen a spanyol kormány fogadkozása, hogy nem egyezik bele egy ilyen műveletbe, bár az még nyilvánosan az asztalra sem került. Lényegét tekintve azonban majdnem mindegy, hogy egy majdani művelet NATO vagy koalíciós zászló alatt fog megindulni.

Jelen elemzés a legnagyobb európai hatalmak – Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Spanyolország és Lengyelország, valamint az Európai Unió központjának – eddigi hozzáállását, a motivációkat és reakciókat veszi sorra az Irán elleni háborúval kapcsolatban.

Németország

Friedrich Merz kancellár a konfliktus kitörését követően szinte reflexszerűen az amerikaiak oldalára állt, részben azért, hogy atlantista meggyőződésének megfelelően fenntartsa az általa kiváltságosnak tekintett kapcsolatot Donald Trumppal, abban a reményben, hogy így hatékonyan képviselheti a német és európai érdekeket. Egy kudarcosnak ítélhető washingtoni látogatás után azonban viszonylag gyorsan kiderült, hogy ez a stratégia német oldalról továbbra sem működik. A diplomáciai befolyás elvesztésével a német állam mozgástere is beszűkült, mivel Németország katonai értelemben a térségben nem számít tényezőnek.

Az iráni konfliktus ezáltal elsősorban belpolitikai kérdéssé vált Németországban, mivel annak kimenetelére már a kezdetektől fogva csak korlátozott hatást tud a kormány gyakorolni. A háború – és benne Trump, illetve az amerikai szerep – kifejezetten népszerűtlen Németországban. Egyrészt szembemegy azzal a politikai kultúrával, amely továbbra is hangsúlyosan védi a nemzetközi jogot, másrészt a konfliktus elhúzódása közvetlenül ellentétes a német érdekekkel. Ez utóbbi elsősorban gazdasági okokra vezethető vissza. A német kormánykoalíció legitimációjának egyik kulcsa a gazdasági növekedés visszaállításának ígérete, ám ezek az ígéretek egyelőre nem teljesültek, és a német gazdaság továbbra is döcög. Ráadásul a konfliktus nyomán meredeken emelkedő energiaárak és az infláció további nyomást helyeznek a kormányra – és erodálják a beléjük vetett választói bizalmat. Jelen pillanatban az IfW Kiel szerint 1% helyett már csak 0,8%-kal nő idén a német gazdaság,^[2] a kormány munkájával pedig csak a megkérdezettek 15%-a elégedett.^[3] Mindezek mellett hangsúlyos a konfliktus okozta instabilitásból fakadó, esetleges migrációs hullámoktól való félelem is, így a németek a mielőbbi és tartós békében érdekeltek.

A közvélemény nyomása miatt a politikusok hozzáállása is érezhetően változott márciusról áprilisra. A háború első markáns kritikusává Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata szövetségi elnök vált, aki illegálisnak nevezte az amerikai és izraeli támadást, és bírálta, hogy a kancellár elhallgatta az USA-val szembeni kritikákat. Március végére végül maga Merz is retorikai fordulatot vett: az amerikai lépések bírálatán túl egyértelművé tette, hogy Németország nem nyújt segítséget a konfliktus aktív szakaszában^[4]. Ez a döntés széles társadalmi konszenzust élvez, és még a MAGA-barát AfD keletnémet szárnyát képviselő társelnök, Tino Chrupalla is éles kritikákat fogalmazott meg az amerikai adminisztrációval szemben.

Külpolitikai oldalról a német kormánynak két komoly félelme, és ezáltal érdeke van a konfliktus hosszútávú hatásait illetően. Egyik oldalról külpolitikai körökben egyre inkább elfogadottá válik az a benyomás, hogy a Trump-adminisztráció kevésbé mérlegeli lépéseinek következményeit. A németek ugyanakkor az új amerikai nemzetbiztonsági és védelmi stratégiákban leírtakat sokszor naivan értelmezik, ezért felkészületlenül éri őket, amikor Washington a dokumentumokban megfogalmazott célokat (például, hogy Irán nem válhat atomfegyver birtokosává) agresszívebb eszközökkel próbálja elérni. Ez elsősorban a NATO-ra hat, mivel a jelenlegi német kormánynak kulcsérdeke a megbízhatóságon és kiszámíthatóságon alapuló szövetség fenntartása. Másrészt a német kormányban tartós a félelem, hogy az iráni konfliktus arra ösztönzi az amerikaiakat, hogy teljesen levegyék a kezüket az ukrajnai háborúról, vagy éppen quid pro quo módon segítséget kérjenek Ukrajna támogatásáért cserébe. Berlin ugyanakkor továbbra is ragaszkodik Ukrajna támogatásához, és az orosz energiahordozók visszavezetésének lehetőségét is elutasítja az energiaválság kezelésére. Emiatt egy ilyen indíttatású amerikai kérés esetén Németország végső soron meggyőzhető lehet arról, hogy limitált mértékben katonai szerepet vállaljon a térségben, különösen akkor, ha a kéthetes tűzszünet tartósnak bizonyul.

Franciaország

Franciaország szövetségi kapcsolatai és a közel-keleti országokban lévő támaszpontjai miatt már március 1-én belesodródott a háborúba, de kizárólag mint védelmet biztosító partner.[5] (Összesen kb. 5000 francia katona teljesít szolgálatot a tágabb értelemben vett régióban.[6]) Franciaország számos más országgal együtt a válság diplomáciai úton történő megoldását javasolja.^[7] Párizs komolyan veszi Irán fenyegetőzéseit, a belügyminisztérium szerint nőtt a terrorfenyegetettség.^[8]

Párizst különösen is aggasztja az a tény, hogy Izrael az Iránt támogató Hezbollah támadása után libanoni területek ellen fordult. Macron javaslatot tett direkt tárgyalások folytatására Izrael és Libanon között és felajánlotta, hogy Párizs kész közvetíteni a felek között.[9]Az ajánlatra nem érkezett pozitív válasz, sőt, Izrael célba vette a francia vezetés alatt álló kéksisakos (FINUL) erőket is.[10]Később Izrael – amerikai kérésre – mégis tárgyalásokat kezdett és tűzszünetben állapodott meg Libanonnal.

Macron, miközben a nemzetközi joggal szembemenőnek értékelte a február 28-án megindult támadást, a konfliktus kirobbanásáért Iránt tette felelőssé. Hangsúlyozta továbbá, hogy Franciaország kizárólag védekezést folytat és nem kíván háborús féllé válni, amit azután is megerősített, hogy március 12-én egy iráni dróntámadásban az iraki kurdok kiképzésére Erbilben állomásozó francia katonák közül egy meghalt és további hat megsérült.[11] Macron az amerikai nyomás ellenére is tartja magát ahhoz, hogy a Hormuzi-szoros blokádjának feloldására nem adottak a feltételek,[12] és hogy Trump elképzelése „irreális”, amíg nincs fegyverszüneti megállapodás.[13] A kéthetes fegyverszüneti megállapodás életbelépése után Párizs – Londonnal karöltve – el is kezdett egy hajlandóak koalíciójához hasonló megoldást megszervezni[14].

Párizs nem engedélyezte, hogy az Izraelbe tartó, katonai felszereléseket szállító amerikai repülőgépek átrepüljenek légterén, ami heves amerikai és izraeli reagálást váltott ki.[15] Macron március 5-én átmenetileg engedélyezte a francia katonai bázisok amerikai használatát, illetve a francia flotta jelentős részét, (kb. 80%-át) mozgósította[16] és 24 Rafale vadászgépet küldött Jordániába és Szaúd-Arábiába.[17] A francia légierő parancsnoka szerint a háborúban rendkívül intenzíven vesz részt a francia légierő, és egyre nagyobb gond, hogy nem rendelkeznek megfelelő mennyiségű lőszerrel. Jelentősen lecsökkent a rakéta-tartalék, ami súlyos veszélyhelyzetet eredményezhet, így stratégiaváltásra és a hadiipari termelés felgyorsítására egyszerre kényszerülhet.[18]

Párizst aggodalommal töltik el továbbá a konfliktus gazdasági következményei. Franciaország, G7-es elnökségét kihasználva, próbálja saját álláspontját hallhatóvá tenni. Macron így például elutasította az amerikai döntést, amely az Oroszországgal szemben kivetett részleges szankciók feloldást kezdeményezte, de hozzájárult ahhoz, hogy a stratégiai kőolajtartalékok egy részének piacra bocsátásával fékezzék az áremelkedést. Közben egyre inkább növekszik a francia állam által felvett hitelek kamata.[19] Félő, hogy az infláció is elszabadul és a vásárlóerő is csökken, ami jelentősebb elégedetlenséghez és ezen keresztül a radikálisabb politikai erők további erősödéséhez is vezethet a 2027-es elnökválasztásokra.

Egyesült Királyság

A brit kormánynak a háborúra adott reakciói két aspektusból érdekesek. Az első a brit katonai bázisok amerikai használatával kapcsolatos. A Trump-adminisztráció brit reptereket akart használni az Irán elleni támadásokhoz. Ezek megkönnyítették volna hadműveleteiket, főleg úgy, hogy más európai szövetségesek nem engedik saját bázisaikat használni az amerikai támadásokhoz.[20] A kormány azonban a háború kitörése előtt megtiltotta, hogy az USA Irán elleni műveletekhez vegye igénybe azokat, mert ez véleménye szerint nemzetközi jogot sértene[21].

A háború megindítása után Starmer miniszterelnök kivárt, az amerikaiakat nem támogatta, de nem is ítélte el egyértelműen. Erre jó oka volt: egyrészt azt nem engedhette meg, hogy méginkább elidegenítse magától az amerikai elnököt, hiszen az Egyesült Királyság az USA-tól nemzetbiztonsági téren függő viszonyban van, nélkülük még a saját nukleáris arzenálját sem tudná karban tartani. Másrészt viszont, az iraki háború miatt népszerűtlen volt az amerikaiak melletti lehetséges hadba szállás egy támadó háborúban, főleg a baloldali szavazók körében[22].

A brit álláspont március 2-ra változott meg, miután a brit Királyi Légierő ciprusi, Akrotíriben lévő bázisát dróntalálat érte, és a Közel-Kelet elleni iráni bombázások brit civil és katonai életeket veszélyeztettek[23]. Ekkor Starmer bejelentette, hogy engedélyezte az amerikaiaknak a fairfordi és Diego Garcia-i légibázisok használatát, de csak „meghatározott és limitált védelmi célokból”, az iráni rakétakilövő állomások ellen[24]. Miután Irán lezárta a Hormuzi-szorost, március 20-án a brit kormány kiterjesztette az amerikaiak jogköreit úgy, hogy a két bázist a szoroson áthaladni kívánó hajók védelmére is használhatják, a nemzetközi hajózás szabadságának fenntartása érdekében[25]. A szoros megnyitása érdekében a britek biztonsági csúcsot is tartottak április 2-án. A mintegy harminc ország részvételével megrendezett csúcstalálkozó hasonló kezdeményezés a britek részéről, mint a hajlandók koalíciója Ukrajna kapcsán, annak érdekében, hogy egy közös művelet révén segítsék a fenti cél elérését[26].

A másik fontos vonatkozása a háborúnak a britekre nézve pont az Akrotíri bázis bombázásából adódott. A feltehetően a libanoni Hezbollah indította iráni drón ugyanis megmutatta, hogy a Ciprus szigetén két „szuverén bázisterülettel” rendelkező britek nem képesek azokat, és ezzel a szigetet hatékonyan megvédeni.[27] Ez a ciprusi felet is láthatóan zavarja,[28] és még az is felvetődött, hogy a térségbeli brit jelenlét számára kulcsfontosságú bázisterületeket szolgáltassák vissza az országnak, de legalábbis tárgyalják újra a státuszukat[29]. A britek a dróntámadás után elindították ugyan a HMS Dragon rombolót a térségbe, amely modern radar- és légelhárító rendszerrel van felszerelve, de a brit haditengerészetnek az évtizedes költségvetési elvonások miatti képességcsökkenését mutatja, hogy három hét kellett a hajó megérkezéséhez,[30] miközben megszégyenítő módon a franciák a Charles de Gaulle repülőgéphordozót pár nap alatt a helyszínre küldték.[31] Ciprus mellett a britek hagyományos közel-keleti és Perzsa-öböl menti szövetségesei is értetlenül és dühösen álltak a britek tehetetlensége előtt.[32] A helyzetet mentve végül március legvégén John Healey védelmi miniszter körútra indult a Perzsa-öböl menti országokba. Ennek keretében bejelentette, hogy az ország mintegy ezer főt küld a térségbeli szövetségesei (Bahrein, Kuvait, Szaúd-Arábia, Katar) légvédelmének erősítésére[33].

Összességében a brit reakciókból inkább a gyengeség bontakozik ki. Gyengeség a kemény katonai erő terén, amennyiben térségi szövetségeseik védelmére alig jut eszköz, másrészt politikai gyengeség, mivel a kezdeti, USA-nak való ellentartásból több ponton is részben visszakozni kellett. Ezzel együtt Starmer háborúból való kimaradáspárti álláspontja népszerű a választók, különösen a baloldaliak között, hiszen ők ellenzik legjobban a háborút,[34] ennek köszönhetően az igen mélyen álló népszerűségi indexe is javult némileg az utóbbi hetekben.[35]

Olaszország

Hasonlóan a német kancellárhoz, Giorgia Meloni is „Trump suttogónak” véli magát, de országa gazdasági súlya helyett inkább kulturális–konzervatív közelségére építve próbált az amerikai adminisztrációval jó kapcsolatokat kiépíteni. Az iráni konfliktus azonban különösen nehéz helyzetbe sodorta Rómát, és személyesen Melonit is. Az európai országok közül Olaszország energiaellátása az egyik legveszélyeztetettebb a konfliktus miatt, mivel Róma energiaimportjának jelentős részét a Perzsa-öböl Menti Együttműködési Tanács (Gulf Cooperation Council, GCC) országaiból szerzi be. A konfliktus kiterjedése ezekre az államokra komoly sokkot jelent az olasz gazdaságnak, és a recesszió veszélye az eddig sikeresnek tűnő kormányzati válságkezelés mellett is reális. Ugyanilyen kézzelfogható kockázat az olaj- és gázkészletek gyors apadása is. Meloni márciusban több észak-afrikai körutat is tett, hogy alternatív forrásokból, – pl. Algériából – biztosítani tudja Olaszország energiaellátását.^[36]

Az olasz kormányfő népszerűségét csökkenti, hogy a Trumphoz való közelség a választók szemében nem hozott kézzelfogható pozitívumot – sőt az iráni konfliktus inkább kifejezetten ártott. A külpolitikai irány elbizonytalanodása ráadásul egy politikailag különösen érzékeny időszakban érkezett, mivel Meloni márciusban elveszített egy kulcsfontosságú népszavazást a bírósági rendszer megreformálásáról. A „nemmel” szavazók végső soron nemcsak a javaslatot, hanem részben Meloni kormányát is elutasították, egyes értelmezések szerint pedig ebben szerepet játszhatott az iráni konfliktus és a MAGA-barátság ellentmondásossága is. Olaszországban van precedens arra, hogy egy elbukott népszavazás kormányzati lemondáshoz vezet, ami, bár jelenleg nem valószínű, a koalíciót átmenetileg kifejezetten gyenge lábakra helyezi.^[37]

Az olasz kormány alapvető érdeke, hogy a háború minél előbb tartós békével záruljon le, és a GCC-országok ismét stabil helyzetbe kerüljenek. Hasonlóan több más EU-s tagállamhoz, Róma nem ajánlott fel közvetlen segítséget az amerikaiaknak, ugyanakkor légvédelmi eszközökkel támogatta a GCC-országokat.^[38] Ezen felül Olaszország hajlandó lehet részt venni egy NATO vagy brit-francia szervezésű esetleges műveletben is[39]. A közvélemény nyomása és a Trump-barátság ellentmondásai miatt az olasz védelmi miniszter egy ponton elutasította, hogy az amerikaiak használhassák a sigonellai légibázist. Ez azonban egyszeri eset volt és nem tekinthető végleges szembefordulásnak az amerikaiakkal.^[40] Az olasz kormányok hagyományosan a leginkább Amerika-barát európai kormányok közé tartoznak, így döntéshozói szinten legfeljebb a Trump-adminisztrációba vetett bizalom sérülhet, nem pedig az amerikai–olasz szövetség egésze.

Spanyolország

A baloldali spanyol kormány a kezdetektől fogva különutas politikát vitt az iráni háború kapcsán^[41]. Noha José Manuel Albares külügyminiszter élesen elítélte Irán ballisztikus rakéta- és dróntámadásait az öbölállamok és Ciprus ellen, a kormány a kezdetektől fogva megtagadta, hogy az Egyesült Államoknak bármilyen segítséget nyújtson az Irán elleni támadó hadműveletekhez. Emiatt az USA két spanyolországi reptérről, Morón de la Fronteráról és Rotáról kivonni kényszerült mintegy tucatnyi KC-135 Stratotanker légi utántöltő repülőgépet, amelyek vadászbombázóik légiutántöltését végezték volna. Margarita Robles védelmi miniszter szerint az USA műveleteinek a nemzetközi jog keretei között kellene ahhoz maradnia, hogy ezekhez spanyol reptereket igénybe vehessenek.

A spanyol lépés természetesen feldühítette Trump elnököt, aki ezek után tagadta, hogy használná a bázisokat, majd bejelentette, hogy minden kereskedelmet meg akar szakítani az országgal^[42]. Ebbe az irányba az amerikai kormány azóta sem tett lépéseket, de Trump és Sánchez spanyol miniszterelnök kormányának nem ez az első összeütközése, tavaly ugyanis Spanyolország volt az egyetlen NATO-tag, amely megtagadta azt az amerikai kérést, hogy a védelmi kiadásokat 5%-ra emeljék. Sánchez, aki kisebbségben, baloldali és regionális pártokra támaszkodva kormányoz, kormányát ráadásul több botrány is tépázta, a jelenlegi helyzetet is nyilvánvalóan kihasználná, hogy a hadi kiadások helyett a jóléti állam erősítőjének és a progresszív ügyek támogatójának képét erősítse saját magát. Ebben nagy segítségére van az, hogy a spanyolok között Trump személye és az iráni háború is igen nagy elutasítottságban részesül, és még jobboldali ellenzéke is a kezére játszik ebben. Sánchez a Néppárt és a Vox háborúval kapcsolatos „támogatását és hallgatását” ostorozta, utóbbit gyávaságnak nevezte.^[43] Alberto Núñez Feijóo néppárti vezetőt pedig, aki a jövő évi választások miniszterelnök-várományosa, José María Aznar korábbi néppárti kormányfőhöz hasonlította, aki 2003-ban segítette az amerikaiakat a spanyolok körében szintén igen népszerűtlen iraki háborúban. Az akkori „nem a háborúra” szlogent is felelevenítette és azt mondta: „a patriotizmus az, hogy ellenzünk egy olyan illegális háborút, amely semmiben nem használ a spanyoloknak”. Sánchez láthatóan a Trump-ellenes európai erők és szélesebb értelemben az európai baloldal vezető szerepére törekszik. Ez mintha segítette volna a miniszterelnököt és Munkáspártját kissé a közvéleménykutatásokban.^[44]

A sikeres taktikán felbátorodva március végén a kormány tovább ment, és az Irán elleni műveletekben részt vevő amerikai repülőket egyenesen ki is tiltotta a spanyol légtérből, így azokat csak az országot megkerülve lehet bevetni Irán ellen.^[45] Ez további kellemetlenség az amerikai félnek, Trump elnök pedig bizonyára nem fogja elfelejteni az újabb epizódot, így elnöksége idejére a spanyol-amerikai viszony minden bizonnyal fagyos marad. A szokásos büntetést, a vámokat pusztán azért nem tudta eddig bevetni az elnök, mert Spanyolország az EU tagja, így a büntetővám mindegyik uniós tagországra vonatkozna, a kereskedelem leállításával való fenyegetés pedig nem reális, hogy megvalósul.

Legutóbb Albares külügyminiszter azt is kijelentette, hogy Spanyolország nem fog beleegyezni egy a Hormuzi-szorost érintő NATO műveletbe, ami annál is inkább érdekes, mert még hivatalosan az asztalon sincs ilyen javaslat.[46]

Lengyelország

Donald Tusk lengyel miniszterelnök, valamint Radosław Sikorski külügyminiszter az elmúlt időszakban egyértelműen kijelentette, hogy a kormány nem támogatja az ország részvételét a közel-keleti konfliktusban, nem kíván Patriot rendszert se telepíteni a térségbe, ugyanis jelenleg prioritást a keleti határok, egyben az Európai Unió és a NATO határainak védelme élvez.^[47] A két vezető politikus mindemellett azt sugallja, hogy Karol Nawrocki köztársasági elnök és az ellenzék vezető ereje, a Jog és Igazságosság párt valószínűleg nem zárná ki lengyel katonák küldését az érintett övezetbe. Donald Tusk kormányfő nem hagyja ki az alkalmat arra sem, hogy a lengyel közvélemény számára a megugró energiaárakért, a növekvő inflációért a köztársasági elnök fő szövetségesét, mint a bajok okozóját, Donald Trumpot tegye felelőssé.

Lengyelországnak azonban közvetve fontos érdekeltségei vannak a térségben. Két lengyel katonai kontingens állomásozik a Közel-Keleten – Libanonban és Irakban. Az előbbi 250 katonával az ENSZ-misszió részeként tevékenykedik, Irakban pedig körülbelül 350 katona állomásozik, akik elsősorban az iraki biztonsági erők kiképzését végzik a nemzetközi koalíció részeként. Az Irakban állomásozó katonák működési területe kiterjed Jordániára, Katarra és Kuvaitra is. A lengyel katonai kontingenst támadás eddig nem érte, de védelmük fontos, épp ezért az Irakban állomásozó katonák jelentős részét Jordániába telepítették át vagy hazaköltöztették.[48]

Közvetlenül érinti a lengyel energiaszektort a Hormuzi-szoros lezárása és Katar legfontosabb gázipari központját, Ras Laffant ért támadás is. Lengyelország évente 2 milliárd m³ földgázt importál Katarból, ami a behozatal 20%-át teszi ki. Az utolsó katari LNG-szállítmány még a háború kitörése előtt, február közepén indult el Ras Laffanból, s ezt követően érkezett meg a świnoujście-i terminálba. Március elején Katar felfüggesztette mind a gáztermelést, mind az exportot, ugyanis a tengeri gázszállítás teljes egészében a Hormuzi-szoroson halad át, ahol a hajózás szinte teljesen leállt. A fejlemények globális és lengyel szinten is komoly kockázatot jelentenek az ország energiaellátására.^[49] Épp ezért szakértők nem zárják ki annak lehetőségét, hogy Lengyelország érdekei védelmében, ha nem is közvetlenül, de szerepet vállaljon a konfliktusban.^[50]

A Európai Unió reakciói

Az iráni háború ismételten egy olyan konfliktus, amelynek során kiütközött, hogy az Európai Unió külpolitikai téren fogatlan oroszlán: a hivatalos uniós külpolitika leginkább semmitmondó nyilatkozatokban merül ki, míg az informálisan, az EU nevében megnyilatkozó szereplők között nem minden esetben van összhang.

A konfliktus kitörése után lassan kialakuló európai reakciók komolytalan képet festettek az EU-ról – főképp, hogy láthatóan a tagállamok és az intézmények nagy része felkészületlen volt. Noha Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és António Costa, az Európai Tanács elnöke viszonylag gyorsan közös nyilatkozatot adtak ki,^[51] amelyben a regionális stabilitás és a nukleáris nonproliferáció fontosságát hangsúlyozták, valamint a „gyilkos rezsimmel” szembeni diplomáciai megoldást emlegették, ez hivatalosan nem volt több, mint az ő személyes véleményük – és az európaiak által egy ideje alkalmazott, „reflexszerű” USA-támogatás. Az első hivatalos uniós irányvonal mintegy másfél nappal később jelent meg, Kaja Kallas főképviselő nyilatkozatával.^[52] Ez, amellett, hogy elítélte az iráni atomprogramot és az erőszakot, a válogatás nélküli iráni támadásokat, meglehetősen semmitmondó volt, az Egyesült Államokat és Izraelt nem nevesítette, pusztán általánosságban felszólított az eszkaláció elkerülésére. Miközben hivatalos, tagállami szinten egységes EU-s álláspont a március 19-i tanácsi rendelkezésekig nem formálódott, külső szereplők számára Ursula von der Leyen nyilatkozatai tűnhettek a legkonkrétabb iránymutatásnak. Már március 2-i sajtótájékoztatóján^[53] a diplomáciai megoldás hangsúlyozása mellett kiállt egy iráni „hiteles rendszerváltás” mellett, ez azonban az uniós külügyminiszterek nyilatkozatában nem jelent meg. Ezt a vonalat erősítette március 9-i beszéde az uniós nagykövetek konferenciáján^[54]. Itt nyilvánvalóvá tette, hogy „nem kell könnyeket hullatni” egy olyan iráni rezsimért, amely tömegesen gyilkolta le és nyomta el saját állampolgárait, és reményét fejezte ki, hogy az események megnyitják az utat egy szabad Irán létrejötte felé. Von der Leyen nyilatkozatai több szempontból is problémásak voltak, mert olyan állításokat fogalmazott meg, amelyekkel több tagállam (például Spanyolország) nem tudott egyetérteni. Emellett úgy tűnt, mintha a Bizottság részben „kivette volna a kezükből” António Costa tagállami képviseleti szerepét, illetve a külügyi kommunikációért is felelős Kaja Kallas feladatkörét. Hatalompolitikai szempontból ez azért lényeges, mert az iráni konfliktus is bizonyítja, hogy a külügyi vezető szerep a Bizottság elnökének kezében koncentrálódik, így Kaja Kallas súlytalan.

A március 19-i tanácsi következtetésig – amelyben a tagállamok lényegében nem ígértek érdemi, közös támogatást az Egyesült Államoknak – a tagállami álláspontok többsége abba az irányba mozdult, hogy az elhúzódó konfliktus nem áll az Unió érdekében, hiszen az szinte minden tagállamban energiaválsághoz és inflációhoz vezethet. Bár a brit (és francia) vezetésű koalíciót a Hormuzi-szoros megnyitására a Bizottság elnöke szintén támogatta,^[55] az EU-s intézmények vezetői összességében ugyanúgy egyértelművé tették, hogy mivel ez nem Európa háborúja, ezért szerepet se feltétlen kell vállalnia a harcokban – sokkal inkább a konfliktus lezárását követő esetleges katonai feladatokban. Üzenetek szintjén a vezetők között jelentős különbségek mutatkoztak, bár az is lehet, hogy von der Leyen, Costa és Kallas „elosztották” egymás között a szerepeket. Von der Leyen óvatosabb pozíciót vett fel, Costa április elején kritikusabb, a nemzetközi jogot védő nyilatkozatot tett, Kallas pedig azt az uniós álláspontot igyekezett hangsúlyozni, hogy az iráni konfliktus nem vonhatja el a fókuszt Ukrajna támogatásáról. Valószínűleg az Unió vezetésének érdeke a konfliktus lezárásán túl elsősorban ebben az utóbbiban rejlik. Az uniós kommunikáció ugyanakkor továbbra is meglehetősen semmitmondó, és várhatóan az is marad, mivel tagállami szinten a deeszkaláción túl kevés közös konszenzusos álláspont körvonalazódik. Legfeljebb a régió stabilitásának fontosságát tudják következetesen kiemelni, hiszen a konfliktus akár újabb migrációs hullámot is elindíthat, erre pedig az Európai Unió több mint tíz évvel a migrációs válság után sincs felkészülve.

A történet természetesen itt még nem zárul le. Az Egyesült Államok és Izrael még nem érték el stratégiai céljaikat, tehát Irán atombombához jutásának egyszer és mindenkorra történő megakadályozását és ballisztikus rakétaképességeinek minimálisra szorítását, és mindezeket megnyugtató garanciák mellett. A másik oldalon Irán katonai vezetése is úgy érzi, hogy még vannak opcióik, ezért a jelenlegi tűzszünet és tárgyalások nem jelentik a konfliktus lezárását, ahogy az európai hatalmak is folyamatosan figyelemmel kísérik a konfliktus alakulását és alakítják reagálásukat.

Végjegyzetek

[1] John Irish és Steve Holland, „Trump threatens NATO exit, scaling up tensions with allies,” Reuters, 2026. április 1., https://www.reuters.com/business/aerospace-defense/trump-threatens-nato-exit-scaling-up-tensions-with-allies-2026-04-01/.

[2] Boysen-Hogrefe, J. et al., „German Economy in Spring 2026: Higher energy price weigh on sluggish economic momentum”, KIEL Institut, 2026. március 11., https://www.kielinstitut.de/publications/german-economy-in-spring-2026-higher-energy-price-weigh-on-sluggish-economic-momentum-19566/ .

[3] Claudia Müller, „So unzufrieden mit Schwarz-Rot wie noch nie” [Még soha nem voltak ennyire elégedetlenek a fekete–vörös koalícióval], tagesschau, 2026. április 1., https://www.tagesschau.de/inland/deutschlandtrend/deutschlandtrend-april-100.html .

[4] Severin Weiland, Andreas Niesmann, „Plötzlich klingen der Kanzler und sein Verteidigungsminister wie einst Schröde” [Hirtelen a kancellár és a védelmi minisztere úgy hangzanak, mint egykor Schröder], Der Spiegel, 2026. március 17., https://www.spiegel.de/politik/deutschland/iran-ploetzlich-klingen-friedrich-merz-und-boris-pistorius-wie-einst-gerhard-schroeder-a-65fbc0d3-4cfc-4971-ab54-d07f980d103a.

[5] Aldric Meeschaert, „Ce que prvoient les accords de la France avec les Monarchies du Golf”, Le Figaro, 2026. március 3., https://www.lefigaro.fr/international/ce-que-prevoient-les-accords-de-la-france-avec-les-monarchies-du-golfe-20260303.

[6] Philippe Chapleau, „Moyen-Orient: cinq mille soldats français montent la garde autour de l’Iran”, Ouest -France, 2026. március 2., https://www.ouest-france.fr/monde/iran/5-000-soldats-francais-montent-la-garde-autour-de-liran-e37af3fa-162c-11f1-9747-d91830b32b05 .

[7] „40 pays dont la France, la Grande-Bretagne et l’Allemagne discutent d’un plan diplomatique pour rouvrir le détroit d’Ormuz (les Etats-Unis ne sont pas à la réunion)”, bfmtv.fr, 2026. április 2. https://www.bfmtv.com/economie/entreprises/energie/40-pays-dont-la-france-la-grande-bretagne-et-l-allemagne-discutent-d-un-plan-diplomatique-pour-rouvrir-le-detroit-d-ormuz-les-etats-unis-ne-sont-pas-a-la-reunion_AV-202604020646.html.

[8] „Luc Chaillot: La France face au risque terroriste lié à l’Iran. Quelle l’ampleur de la menace?”, Le Dauphiné, 2026. március 5., https://www.ledauphine.com/faits-divers-justice/2026/03/05/la-france-face-au-risque-terroriste-lie-a-l-iran-quelle-est-l-ampleur-de-la-menace .

[9] „Guerre au Moyen-Orient: Emmanuel Macron appelle Israël à des «discussions directes» avec le Liban et propose de les accueillir à Paris”, Le Figaro-AFP, 2026. március 14. https://www.lefigaro.fr/international/guerre-au-moyen-orient-emmanuel-macron-appelle-israel-a-des-discussions-directes-avec-le-liban-et-propose-de-les-accueillir-a-paris-20260314 .

[10] Amaury Coutansais-Pervinquière és Georges Malbrunot, „Liban: des casques bleus français, dont le chef de corps de la force de réaction rapide, visés par des tirs israéliens”, Le Figaro.fr, 2026. március 31., https://www.lefigaro.fr/international/liban-des-casques-bleus-francais-dont-le-chef-de-corps-de-la-force-de-reaction-rapide-vises-par-des-tirs-israeliens-20260331 .

[11] Nicolas Cuoco, Antonin André, „Catherine Vautrin, ministre des Armées: «À ce stade, notre posture reste exclusivement défensive»”, Journal du Dimanche, 2026. március 14., https://www.lejdd.fr/politique/catherine-vautrin-ministre-des-armees-a-ce-stade-notre-posture-reste-exclusivement-defensive-168738 .

[12] „Guerre au Moyen-Orient: «Jamais la France ne prendra part à des opérations d’ouverture du détroit d’Ormuz», martèle Emmanuel Macron”, Le Figaro, AFP, 2026. március 17., https://www.lefigaro.fr/international/guerre-au-moyen-orient-jamais-la-france-ne-prendra-part-a-des-operations-d-ouverture-du-detroit-d-ormuz-martele-emmanuel-macron-20260317 .

[13] Michel Rose, „Macron says it is unrealistic to open Hormuz Strait by force”, Reuters, 2026. április 2., https://www.reuters.com/world/macron-says-it-is-unrealistic-open-hormuz-strait-by-force-2026-04-02/.

[14] „La conférence franco-britannique en vue d’une „mission purement défensive” dans le détroit d’Ormuz aura lieu vendredi à Paris”, Franceinfo.fr, 2026. április 14., https://www.franceinfo.fr/monde/iran/guerre-entre-les-etats-unis-israel-et-l-iran/la-conference-franco-britannique-en-vue-d-une-mission-purement-defensive-dans-le-detroit-d-ormuz-aura-lieu-vendredi-a-paris_7937081.html.

[15] Amaury Coutansais-Pervinquière, „Guerre au Moyen-Orient: la France «n’a pas changé de position» sur le survol de son territoire par les États-Unis”, Le Figaro.fr, 2026. április 1., https://www.lefigaro.fr/international/guerre-au-moyen-orient-la-france-n-a-pas-change-de-position-sur-le-survol-de-son-territoire-par-les-etats-unis-20260331.

[16] Hugues Maillot, „Symbole de sa puissance… et de ses limites: la Marine nationale mobilise actuellement plus de 80% de sa flotte”, Le Figaro, 2026. március 14., https://www.lefigaro.fr/international/symbole-de-sa-puissance-et-de-ses-limites-la-marine-nationale-mobilise-actuellement-plus-de-80-de-sa-flotte-20260310 .

[17] Denis Mayet, „De nouveaux Rafale discrètement envoyés au Moyen-Orient”, Essentiel de l’eco, 2026. március 16., https://lessentieldeleco.fr/6396-de-nombreux-rafale-envoyes-au-moyen-orient/.

[18] Nicolas Couco,„Soutien aux alliés du Golfe: la France peut-elle tenir la cadence?”, Journal du Dimanche, 2026. március 16., https://www.lejdd.fr/International/soutien-aux-allies-du-golfe-la-france-peut-elle-tenir-la-cadence-168912 .

[19] Fanny Guinochet, „Avec la guerre au Moyen-Orient, la hausse des taux d’intérêt menace la dette française”, Franceinfo.fr, 2026. március 17., https://www.franceinfo.fr/replay-radio/le-decryptage-eco/avec-la-guerre-au-moyen-orient-la-hausse-des-taux-d-interet-menace-la-dette-francaise_7842056.html.

[20] „US aircraft leave Spain after government says bases cannot be used for Iran attacks”, Reuters, 2026. március 2., https://www.reuters.com/world/middle-east/us-aircraft-leave-spain-after-government-says-bases-cannot-be-used-iran-attacks-2026-03-02/ .

[21] Oliver Wright, George Grylls, Charlie Parker, „Why is the island of Diego Garcia important?”, The Times, 2026. február 19., https://www.thetimes.com/uk/politics/article/why-island-diego-garcia-important-chagos-snhnf7kl6.; Oliver Wright, George Grylls, Geraldine Scott, „UK blocking Trump from using RAF bases for strikes on Iran”, The Times, 2026. február 19., https://www.thetimes.com/uk/politics/article/trump-chagos-islands-deal-iran-attack-british-bases-kcj0gzbr8 .

[22] „UK public opinion on the US-Iran conflict”, YouGov, 2026. március 5., https://yougov.com/en-gb/articles/54243-uk-public-opinion-on-the-us-iran-conflict.

[23] Ben Hatton, „UK will allow US to use bases to strike Iranian missile sites, PM says”, BBC, 2026. március 2., https://www.bbc.com/news/articles/cqj9g11p1ezo .

[24] „Summary of the UK Government legal position: The legality of defensive action in respect of Iranian regional attacks”, Gov.UK, 2026. március 1., https://www.gov.uk/government/news/summary-of-the-uk-governme .

[25] Richard Wheeler, Kate Whannel, „UK allows US to use bases to strike Strait of Hormuz targets”, BBC, 2026. március 21., https://www.bbc.com/news/articles/c36rny6xgppo.

[26] Andrew Macaskill, John Irish, Muvija M, „Britain says 40 countries discuss reopening Strait of Hormuz after Iran blockade”, Reuters, 2026. április 2., https://www.reuters.com/business/energy/dozens-countries-discuss-coalition-secure-passage-through-strait-hormuz-2026-04-02/ .

[27] Michele Kambas, Sarah Young, „Iranian-made drone hits British air base in Cyprus”, Reuters, 2026. március 2., https://www.reuters.com/world/europe/british-air-base-cyprus-hit-by-suspected-drone-strike-sky-news-reports-2026-03-02/ .

[28] Jessica Parker, Paul Kirby, Hywel Griffith, „Cyprus leader calls for frank discussion on ‘colonial’ UK bases”, BBC, 2026. március 19., https://www.bbc.com/news/articles/cy7166denxeo .

[29] Sarantis Michalopoulos, „Cyprus wants British sovereign bases deal modelled on return of Chagos Islands”, Euractiv, 2026. április 7., https://www.euractiv.com/news/cyprus-wants-british-sovereign-bases-deal-modelled-on-return-of-chagos-islands/.

[30] Jessica Elgot, „British destroyer HMS Dragon arrives in eastern Mediterranean”, The Guardian, 2026. március 23., https://www.theguardian.com/politics/2026/mar/23/british-destroyer-hms-dragon-arrives-in-eastern-mediterranean.

[31] „Macron to visit Cyprus as French warships deploy to counter Iran threat”, France 24, 2026. március 8., https://www.france24.com/en/live-news/20260308-macron-to-visit-cyprus-as-french-warships-deploy-to-counter-iran-threat.

[32] Tim Shipman, „‘Whose side are you on?’: How Keir Starmer alienated Britain’s allies over Iran”, The Spectator, 2026. március 7., https://spectator.com/article/whose-side-are-you-on-how-keir-starmer-alienated-britains-allies-over-iran/ .

[33] Cachella Smith, Jonathan Beale, Katy Watson, „More UK troops to be sent to Middle East, defence secretary announces”, BBC, 2026. március 31., https://www.bbc.com/news/articles/c7vq76g45rvo .

[34] YouGov, „UK public opinion on the US-Iran conflict”, 2026. március 5., https://yougov.com/en-gb/articles/54243-uk-public-opinion-on-the-us-iran-conflict.

[35] „Tracking public opinion”, More in Common, hozzáférés: 2026. április 8., https://www.moreincommon.org.uk/our-work/voting-intention-trackers/?origin=app.

[36] Arturo Varvelli, „The Trump trap: Why Meloni’s referendum defeat is a warning for Europe”, European Council of Foreign Relations, 2026. március 26., https://ecfr.eu/article/the-trump-trap-why-melonis-referendum-defeat-is-a-warning-for-europe/ .

[37] Benedetta Lobina, „No, Grazie” [Nem, köszönöm], Verfassungsblog, 2026. március 25., https://verfassungsblog.de/no-grazie/ .

[38] Angela Amante, Giuseppe Fonte, „Italy’s Meloni criticises US war on Iran as part of dangerous trend”, Reuters, 2026. március 11., https://www.reuters.com/world/middle-east/italys-meloni-criticises-us-war-iran-part-dangerous-trend-2026-03-11.

[39] Ministero degli Affari Esteri e della Cooperazione Internazionale, „Tajani alla riunione su Hormuz: “ruolo ONU decisivo, pronti a sostenere iniziative per un corridoio umanitario e sicurezza navigazione”, 2026. április 2., https://www.esteri.it/it/sala_stampa/archivionotizie/comunicati/2026/04/tajani-alla-riunione-su-hormuz-ruolo-onu-decisivo-pronti-a-sostenere-iniziative-per-un-corridoio-umanitario-e-sicurezza-navigazione/

[40] Fiorenza Sarzanini, „Crosetto: «Questa è la crisi più dura, Hiroshima non ci ha insegnato nulla. Nel giro di un mese non tutto, ma molto potrebbe essere bloccato: il rischio è la follia»” [Crosetto: „Ez a legsúlyosabb válság, Hirosima nem tanított meg minket semmire. Egy hónapon belül nem minden, de sok minden megbénulhat: a veszély az őrület”], Corriere Della Sera, 2026. április 7. https://roma.corriere.it/notizie/politica/26_aprile_07/crosetto-intervista-iran-crisi-piu-dura-73286586-c0d8-40a7-a9ae-7514abfefxlk.shtml.

[41] Miguel González, „España rechaza prestar apoyo militar al ataque a Irán y se desmarca de Francia, Alemania y Reino Unido”, El País, 2026. március 2., https://elpais.com/espana/2026-03-02/espana-rechaza-prestar-apoyo-militar-al-ataque-a-iran-y-se-desmarca-de-francia-alemania-y-reino-unido.html.

[42] Jason Horowitz, „Trump Threatens to End Trade With Spain”, The New York Times, 2026. március 3., https://www.nytimes.com/2026/03/03/world/middleeast/trump-spain-trade.html.

[43] Carlos E. Cué, „Sánchez se lanza contra PP y Vox: “Han contribuido con su apoyo y su silencio al desastre absoluto de la guerra de Irán””, El País, 2026. március 25., https://elpais.com/espana/2026-03-25/sanchez-el-pp-y-vox-han-contribuido-con-su-apoyo-y-su-silencio-a-este-desastre-absoluto-de-la-guerra-de-iran.html.

[44] „Spain — National parliament voting intention”, Politico, hozzáférés: 2026. április 8., https://www.politico.eu/europe-poll-of-polls/spain/.

[45] Miguel González, „España cierra su espacio aéreo a los vuelos de aviones que participan en la guerra de Irán”, El País, 2026. március 30., https://elpais.com/espana/2026-03-30/espana-cierra-su-espacio-aereo-a-los-vuelos-de-aviones-que-participan-en-la-guerra-de-iran.html.

[46] „Nuevo choque entre la Otán y Estados Unidos: España asegura que la Alianza no va a participar en ninguna operación en Oriente Medio”, El Tiempo, 2026. április 10., https://www.eltiempo.com/mundo/medio-oriente/nuevo-choque-entre-la-otan-y-estados-unidos-espana-asegura-que-la-alianza-no-va-a-participar-en-ninguna-operacion-en-oriente-medio-3546816.

[47] Karolina Nowakowska, „Czy Polska wyśle wojska do Iranu? Stanowisko rządu i MSZ w sprawie konfliktu” [Küld-e Lengyelország csapatokat Iránba? A kormány és a külügyminisztérium álláspontja a konfliktus ügyében], Gazeta Prawna, 2026. március 31., https://www.gazetaprawna.pl/wiadomosci/kraj/artykuly/11221691,czy-polska-wysle-wojska-do-iranu-stanowisko-rzadu-i-msz-ws-konfliktu.html .

[48] „Polscy żołnierze wracają z Iraku, na lotnisku powitał ich szef MON” [A lengyel katonák visszatérnek Irakból, a repülőtéren a honvédelmi miniszter fogadta őket], PAP, 2026. március 31., https://www.pap.pl/aktualnosci/polscy-zolnierze-ewakuowani-z-iraku-szef-mon-zabral-glos.

[49] Bartłomiej Chudy, „Ostatni tanki transport. Do Świnoujścia dopłynął tankowiec z Kataru” [Az utolsó tankszállítmány: egy Katarból érkező tankerhajó futott be Świnoujście kikötőjébe], Money.pl, 2026. március 31., https://www.money.pl/gospodarka/ostatni-taki-transport-do-swinoujscia-doplynal-tankowiec-z-kataru-7267804352256128a.html.

[50] „Polska ma się zaangażować w Iranie? „Po raz pierwszy mamy konkretny interes””, [Lengyelországnak be kellene avatkoznia Iránban? „Először van konkrét érdekünk”], WPwiadomości, 2026. március 31., https://wiadomosci.wp.pl/polska-ma-sie-zaangazowac-w-iranie-po-raz-pierwszy-mamy-konkretny-interes-7268770285204033v.

[51] „Joint Statement by President Costa and President von der Leyen on developments in Iran”, Európai Tanács, 2026. február 28., https://www.consilium.europa.eu/en/press/press-releases/2026/02/28/joint-statement-by-president-costa-and-president-von-der-leyen-on-developments-in-iran/.

[52] „Statement by the High Representative on behalf of the European Union on developments in the Middle East”, Európai Tanács, 2026. március 1., https://www.consilium.europa.eu/en/press/press-releases/2026/03/01/statement-by-the-high-representative-on-behalf-of-the-european-union-on-developments-in-the-middle-east/ .

[53] „Only lasting solution in Iran is a diplomatic one, von der Leyen says”, Reuters, 2026. március 2., https://www.reuters.com/world/only-lasting-solution-iran-is-diplomatic-one-von-der-leyen-says-2026-03-02/.

[54] „Speech by President von der Leyen at the EU Ambassadors Conference 2026”, Európai Bizottság, 2026. március 9., https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/speech_26_576 .

[55] Thomas Moller-Nielsen, „EU backs European-led coalition to reopen the Strait of Hormuz”, Euractiv, 2026. április 2., https://www.euractiv.com/news/france-and-britain-call-strait-of-hormuz-crisis-meeting/.