Category: MKI Elemzések

Valami új, valami régi: Marokkó szerepe Nyugat-Afrikában

Vékony Dániel elemzése

Az elemzés Marokkó afrikai, azon belül is nyugat-afrikai külpolitikai tevékenységét veszi górcső alá. Elsődleges célja annak bemutatása, hogy VI. Mohammed király 1999-es hatalomra kerülése óta Marokkó hogyan próbál összekötő szerepet betölteni a nyugat-afrikai térség és a világ többi része között. Marokkó földrajzi elhelyezkedése meglehetősen kényes. Afrika észak-nyugati záróköveként lehetősége nyílik összekötni a szubszaharai régió országait a Mediterrán-térséggel. Az ország történelmének legutóbbi fejezetei azonban azt is jól példázzák, hogy az Algéria és Mauritánia szorításában elhelyezkedő ország számára a politikai és gazdasági elszigetelődés is valós kockázatot jelent. Marokkó az utóbbi két évtizedben azon dolgozott, hogy az elszigetelődés veszélyét minél inkább csökkentse, ennek a stratégiának pedig egyik sarokköve a nyugat-afrikai kapcsolatok újjáélesztése és fejlesztése volt. Ahogy látni fogjuk, felfedezhetők párhuzamok Marokkó és Magyarország jelenlegi külpolitikájában. A tanulmány végén ezért kísérletet teszünk arra, hogy bemutassuk, milyen lehetőségek rejlenek Magyarország számára abban, ha szorosabbra fűzi viszonyát Marokkóval.

A teljes elemzés itt olvasható!


Kapcsolódó elemzések

összes Elemzés

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Találkozz legfrissebb elemzéseinkkel elsőként, és értesülj a legújabb eseményeinkről is!