Kilátás a hegyről 2021/20: Házasság és politika Izraelben

A hónap elején Magyarországon konkrét politikai témává vált az a nyilatkozat, amit 14 keresztény és zsidó vallási közösség vezetői tettek Karácsony, illetve Hanuka alkalmából a családdal kapcsolatosan – majd egyik-másik egyház visszavonta vagy korrigálta az ott leírtakat. A magyar kormány már régóta támogatja a család fogalmának a hagyományos zsidó-keresztény alapokon történő jogi lekövetését, sőt a Fidesz aktuális külpolitikai szövetségkeresése is zászlajára tűzi a közös családfelfogást. Ezzel a magyar politikai élet egy lépést tett abba az irányba, amit Izraelben lehet tapasztalni az ügyben: a házassággal kapcsolatos vallási megfontolások és felfogások ugyanis ott már évtizedek (illetve mutatis mutandis évszázadok, évezredek) óta folyamatos politikai vita tárgyát képezik, ezért a téma mai magyar kiemeltségének ismeretében jobban érthető a zsidó állam házassággal és családjogi szabályozással kapcsolatos problémájának bel- és külpolitikai fontossága.

A témáról Dr. Balázs Gábor egyetemi docenssel, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem rektorhelyettesével Dr. Odrobina László, a KKI vezető kutatója beszélgetett.


A Kilátás a hegyről a Külügyi és Külgazdasági Intézet podcast-csatornája.

A teljes adást az alábbi linken, SoundCloud-csatornánkon vagy Spotify-on érhetik el!



Iratkozz fel hírlevelünkre!

Találkozz legfrissebb elemzéseinkkel elsőként, és értesülj a legújabb eseményeinkről is!