Japán legendás gazdasági ereje napjainkban is érezhető és világszinten jelentős, azonban feltörekvő szomszédainak köszönhetően a viszonyítási alap más lett, az erősorrend megváltozott, nem függetlenül attól, hogy az ország illetve az utóbbi évtizedben csak igen mérsékelt gazdasági növekedésre volt képes. A világpolitikai és a demográfiai helyzet jelentős nemzetközi és belföldi kihívások elé állítja a gazdasági nagyhatalmat. Hogyan reagál erre a japán politika? Hogyan képesek kezelni a migráció kérdését? Hogyan alakul nemzetközi szövetségi rendszerük és miképpen hat a kereskedelmi háború a japán gazdaságra? Személyes élményeik, tapasztalataik alapján erről beszélgetett Ugrósdy Márton igazgató, aki a közelmúltban vett részt japán tanulmányúton és Dr. Vasa László, vezető kutató, a tokiói Josai International University vendégprofesszora és kutatója. (A beszélgetésre 2019. januárjában került sor.)
A „Kilátás a hegyről” a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) podcast csatornája. Műsorunk legfőbb célja olyan összefüggések megvilágítása, amelyekre a szokásos néhány perces tévé- és rádióinterjúkban nincsen lehetőség, de mégis fontosak a világpolitika megértéséhez.
A teljes adást az alábbi linken, vagy Soundcloud-csatornánkon érhetik el!