MKI Nézőpont – Seremet Sándor és Nagy Angelina Zsófia elemzése
Az elemzés ide kattintva elérhető.
Volodimir Zelenszkij nyíltan szembefordult Aljakszandr Lukasenkával és január végén Vilniuszban találkozott a belarusz emigráns ellenzék vezetőjével. A lépés több volt, mint szimbolikus gesztus: tudatos szakítást jelent Ukrajna eddigi, óvatos Belarusz-politikájával, és új frontot nyithat meg egy olyan pillanatban, amikor a háború kimenetele nemcsak a harctéren, hanem a transzatlanti stratégiai egyeztetésekben is eldőlhet. Miközben Kijev erkölcsi nyelvezetre váltott, Washington egyre inkább pragmatikus irányba mozdul el Minszkhez való hozzáállásában. Egyelőre nem világos, hogy Zelenszkij fordulata mögött milyen érdek húzódik meg, ahogy az sem, hogy a konfrontatív fordulat tágítja-e Ukrajna mozgásterét – vagy épp ellenkezőleg, szűkíti azt.
Bevezetés helyett – az ukrán-belarusz kapcsolat a háború kitöréséig
Ukrajna és Belarusz a függetlenné válást követő időszakban következetesen a jószomszédsági viszony fenntartására törekedett, amely mind Kijev, mind Minszk számára alapvető érdek volt. Bár Ukrajna külpolitikai orientációja 2004 után fokozatosan nyugati irányba tolódott, a közvéleményben az északi szomszéd nem vált nyíltan kritikusan vagy ellenségesen megítélt szereplővé. Belarusz ugyan egyre inkább orosz befolyás alatt álló államként jelent meg, de az ukrán társadalom többsége még 2019-ben is kifejezetten pozitívan értékelte az országot és annak vezetőjét.
Belarusz stratégiai jelentősége a 2014-es kelet-ukrajnai válság után különösen megnőtt. Ezután egészen 2020-ig az ukrán–belarusz kapcsolatok alakulását alapvetően Minszk azon törekvése határozta meg, hogy az orosz–ukrán konfliktus korai szakaszában semleges közvetítőként lépjen fel. A kelet-ukrajnai harcok kitörését követően Belarusz adott otthont a konfliktus rendezését célzó tárgyalásoknak: Minszkben ülésezett az Ukrajnát, Oroszországot és az EBESZ-t magába foglaló Háromoldalú Kapcsolattartó Csoport, amelynek munkája a 2014-es és 2015-ös minszki tűzszüneti megállapodásokhoz vezetett. Szintén itt került sor a Normandiai Négyek – Franciaország, Németország, Oroszország és Ukrajna vezetőinek – első találkozójára. Bár Belarusz nem volt közvetlen aláíró fél, a tárgyalások révén a diplomáciai párbeszéd kulcsfontosságú helyszíneként pozícionálta magát.
A Krím kérdésében Belarusz álláspontja ebben az időszakban következetes maradt. Minszk nem ismerte el hivatalosan a félsziget annektálását, és nyilvánosan „rossz precedensnek” nevezte azt a posztszovjet térség számára, de ezzel párhuzamosan de facto tudomásul vette az orosz ellenőrzést, és kerülte azokat a diplomáciai állásfoglalásokat, amelyek nyílt konfrontációhoz vezettek volna Moszkvával. A félsziget feletti orosz fennhatóságot Belarusz csak 2021-ben ismerte el hivatalosan, azt követően, hogy Ukrajna csatlakozott a Minszk ellen bevezetett nyugati szankciókhoz.
Belaruszban a külföldi fegyveres konfliktusokban való részvétel bűncselekménynek minősült, és ez a szabály a Donbaszra is vonatkozott. Minszk több büntetőeljárást indított olyan belarusz állampolgárok ellen, akik Kelet-Ukrajnában harcoltak, függetlenül attól, hogy a kijevi kormányerők vagy a szakadár entitások oldalán vettek részt a fegyveres cselekményekben. A belarusz vezetés ezzel párhuzamosan következetesen hangsúlyozta, hogy az ország nem kíván belesodródni a konfliktusba, amit Lukasenka gyakran idézett, szimbolikus kijelentése is tükrözött: Ukrajnába „legfeljebb ekés traktoron menne, hogy segítsen”. Ezt a gyakorlatban is tartotta: belarusz hivatásos katonák nem harcoltak Ukrajnában, és még a kurszki betörés során sem vettek részt ukrán erők elleni harcokban, a Minszket és Moszkvát kölcsönösen összekötő katonai kötelezettségek ellenére sem.
Az Ukrajna és Belarusz közötti kapcsolatok a 2020 augusztusában tartott, vitatott belarusz elnökválasztást követően romlottak meg jelentősen. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem ismerte el a hivatalos eredményeket, és ezzel Kijevet az Európai Unió és az Egyesült Államok választási csalásokat és a tüntetések erőszakos elfojtását bíráló álláspontjához igazította. Ukrajna ezt követően csatlakozott a belarusz tisztségviselőkkel szembeni szankciókhoz is.
A fordulópont 2021 májusában következett be, amikor a belarusz hatóságok kényszerleszállásra utasították az Athénból Vilniuszba tartó Ryanair 4978-as járatot Minszkben, és őrizetbe vették az ellenzéki újságírót, Roman Protaszevicset. A hatóságok hamis bombafenyegetésre hivatkozva kényszerítették a repülőgépet a belarusz fővárosba, ahol Protaszevicset és partnerét letartóztatták. Az esetet a nemzetközi sajtó széles körben „államilag szervezett légi kalózkodásként” értékelte. Kijev – jóval nyugati partnerei előtt – kitiltotta a belarusz légitársaságokat az ukrán légtérből (az Európai Unió erre csak június 4-én szánta el magát), és csatlakozott az EU azon intézkedéseihez, amelyek Minszk megbüntetését célozták a nemzetközi légi közlekedési normák megsértése és a belső elnyomás miatt.
Társagresszor katonai jelenlét nélkül
A 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen tovább mélyítette az ukrán–belarusz kapcsolatokban már korábban kialakult bizalmi válságot. Belarusz lehetővé tette, hogy területét az orosz fegyveres erők felvonulási- és indítóbázisként használják, ami arra késztette Kijevet, hogy Minszket ne semleges szomszédként, hanem biztonsági fenyegetésként kezelje. Ennek ellenére a kétoldalú viszony bizonyos mértékig stabil maradt. Ukrajna a „társagresszori” státusz megjelölésén túl igyekezett kerülni a nyílt konfrontációt Belarusszal, míg Minszk lehetőségeihez mérten távol maradt a háborútól.
Lukasenka a háború kezdete óta kifejezetten óvatosan nyilatkozott Ukrajnáról, és több alkalommal is közvetítői szerepben igyekezett fellépni. Nem véletlen, hogy az első tárgyalásokra 2022 tavaszán Belaruszban került sor, és azóta is belarusz közvetítéssel zajlanak a fogolycserék, valamint az elesettek holttesteinek átadása. Belarusz nem küldött katonákat Ukrajnába, és 2022 végére az orosz csapatok sem használták aktívan az ország területét Ukrajna elleni támadások kiindulópontjaként. Mindez annak ellenére történt, hogy Minszket és Moszkvát kölcsönös kötelezettségek fűzik egymáshoz a KBSZSZ és a Szövetségi Állam keretében: belarusz reguláris katonák nem vettek részt az ukrán erők elleni harcokban, még a kurszki térségben sem. A belarusz ellenzéki erők ugyanakkor jelen vannak a háborúban: a Kasztus Kalinovszkijról elnevezett önkéntes alakulat az ukrán fegyveres erők oldalán harcol, amely tovább árnyalja Minszk hivatalos semlegességi narratíváját. Humanitárius szinten pedig több mint 70 ezer ukrán állampolgár kapott menedéket és állami támogatást Belaruszban a háború kitörése óta.
A szimbolikus konfrontáció útján
Ukrajna óvatos Belarusz-politikáját az ukrán belpolitikai diskurzusban gyakran a korrupciós botrányok közepette menesztett Andrij Jermakhoz kötötték; leváltása óta azonban új fordulatot vettek a folyamatok. Volodimir Zelenszkij ugyanis január végén látogatást tett Vilniuszban, ahol saját kezdeményezésére találkozott Szvjatlana Tyihanovszkajával, a belarusz ellenzék vezetőjével. A megbeszélésen az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy közös fellépésre van szükség Aljakszandr Lukasenka „diktatórikus” rezsimjével szemben, és nem zárta ki akár büntetőeljárás kezdeményezését sem a belarusz elnök ellen. Nyilvános megszólalásában – amelynek jelentős része Belaruszra fókuszált – Zelenszkij azt is kijelentette, hogy Lukasenka fehér spitz kutyájának több joga van, mint a belarusz embereknek. Zelenszkij emellett meghívta Tyihanovszkaját Kijevbe, és kilátásba helyezte egy, a belarusz ellenzékkel való kapcsolattartásért felelős különmegbízott kinevezését is. Ezek a lépések éles szakítást jelentettek a korábbi ukrán Belarusz-politikával, amely addig következetesen a nyílt konfrontáció elkerülésére törekedett.
Néhány nappal később, már Kijevben, az orosz–ukrán háború lezárására irányuló tárgyalásokról szóló megbeszélések során Zelenszkij újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: nyitott minden tárgyalási formátumra, de „Moszkvában és Belaruszban ez egyszerűen lehetetlen – és teljesen érthető is, hogy miért”. Indoklása szerint az egyik állam agresszorként indította el és folytatja a háborút Ukrajna ellen, míg a másik ennek partnere.
Az ukrán külügyminiszter ezzel összhangban úgy fogalmazott, hogy az ukrán–belarusz kapcsolatot újra kell kalibrálni, és ebben a belarusz demokratikus erőknek kell kulcsszerepet játszaniuk. Felvetése szerint Belarusz akár a Lublini Háromszög negyedik tagja is lehetne. Jelenleg azonban Kijev Minszket társagresszornak tekinti, amely ellen további szankciók bevezetését fogja kezdeményezni. Az ukrán álláspont szerint minden, a társagresszori státuszt alátámasztó esetet dokumentálnak és jeleznek az ENSZ felé. E narratívában Belarusz mára egyre inkább pusztán orosz „guberniumként” jelenik meg, vezetőjét pedig nem tekintik önálló politikai szubjektumnak. A kijelentések további eltávolodást jeleznek a korábbi ukrán Belarusz-vonaltól, és egyre inkább az európai intézményi narratívát követik, miközben ez a megközelítés Trump beiktatása után az Egyesült Államokban éppen egyre több kritikát kapott.
Belarusz mint a transzatlanti széttartás tárgya
Zelenszkij és Tyihanovszkaja találkozója illetve a Belaruszhoz való ukrán viszonyulás elmozdulása aligha független az amerikai-fehérorosz normalizációs folyamat fejleményeitől. Donald Trump visszatérése jelentősen megváltoztatta a regionális képletet, ugyanis mind a háborút, mind Belaruszt illetően meglehetősen más álláspontot képvisel, mint korábban a Biden-kormányzat. Ahogyan az orosz-ukrán háborút sem normatív, hanem realista szempontból szemléli, és deklarált célja a háború lezárása, de legalábbis az abban viselt amerikai terhek minimalizálása, úgy Belarusz jelentőségét is pragmatikusabban, a regionális erőegyensúly, a politikai és szállítási tranzitszerep és az amerikai-orosz viszony kontextusában értelmezi. Fontos része van ebben annak a felismerésnek, hogy a nyugati maximális nyomásgyakorlás-stratégia eredményeképpen Oroszország és Kína pozíciói és befolyásolási képessége javultak Belaruszban, míg kivonulásának következtében a Nyugaté értelemszerűen csökkent. A fenti megfontolások következtében az amerikai-fehérorosz viszony stabilizálása felváltotta Belarusz demokratizálásának célját az Egyesült Államok stratégiai gondolkodásában.
A washingtoni szemléletváltás adta lehetőséget felismerve Minszk óvatos lépéseket tett, például politikai foglyokat bocsájtott szabadon a Nyugattal való párbeszéd és a nyugati gazdasági kapcsolatok részleges helyreállítása végett. A Trump-kormányzat valóban kapott Minszk tárgyalókészségén, s beindult egy konkrét eredményekhez is vezető normalizációs folyamat, amely aktívabb érintkezéshez, belarusz részről többszáz politikai fogoly elengedéséhez, amerikai oldalról pedig bizonyos szankciók feloldásához vezetett, többek között a legfőbb belarusz exporttermékre, a kálisóra vonatkozóan is. Mindez több szempontból is érdemi eredmény a Trump-kormányzat számára, hiszen új, az ukrajnai háború rendezéséhez is hozzájáruló kommunikációs csatornát nyitott Moszkvával, csökkenti Belarusz orosz-kínai függőségét és nem mellesleg mérsékli Kína műtrágyapiaci túlsúlyát a belarusz kálisó globális piacokra való visszakerülésével.
Az európai törekvések a háborúval és Belarusszal kapcsolatban merőben mások az amerikai elképzelésekhez képest. A fősodratú, tettrekészek koalíciója által kitűzött európai cél az, hogy a háború végeredményben stratégiai vereség legyen Oroszország, és győzelemként keretezhető módon záruljon Ukrajna számára. Ami Minszket illeti, a 2020 óta maximális nyomásgyakorláson alapuló európai Belarusz-stratégia még erőteljesebb lett az ukrajnai háború kitörése után, ahogy a Belaruszhoz való európai viszonyulás összefonódott a háborús logikával és a háborúra vonatkozó európai célok elérésének eszközévé vált. Azzal, hogy Minszk engedte, hogy orosz csapatok vonuljanak fel a területén Ukrajna inváziójához, társagresszorrá vált a Nyugat szemében; végeredményben azonban az a nyugati kritikák veleje, hogy Belaruszból 2020-ban nem lett Ukrajna.
A maximális nyomásgyakorlás középpontjában a szankciós nyomás fenntartása, a politikai elszigetelés és a fehérorosz emigráns ellenzék támogatása áll a Lukasenka-rendszer meggyengítésének, elszámolhatóvá tételének, majd végül leváltásának és az ország orosz befolyás alóli mentesítésének reményében. Azzal, hogy Brüsszelben illegitimnek tekintik a Lukasenka-rezsimet és az emigráns ellenzéket vezető Tyihanovszkaja-házaspárt támogatják és tekintik hivatalos tárgyaló félnek, a párbeszéd lehetősége eleve ki van zárva európai oldalról. Ez a normatív és természetéből adódóan merev hozzáállás azonban kevéssé nevezhető eredményesnek, hiszen a Lukasenka-rendszer nem gyengült érdemben, hanem megszilárdult; Minszk Moszkvának (és Pekingnek) való kitettsége nőtt, míg az európai befolyásolási képesség csökkent; a párbeszéd hiánya pedig növelte a regionális feszültségeket és az eszkaláció kockázatát. Mégsem várható, hogy ez a stratégia megváltozik, még ha kontraproduktív is, hiszen bárminemű normalizáció vagy párbeszéd Belarusszal az Oroszország felé mutatott európai pozíciót törné meg.
Azzal, hogy az Egyesült Államok fokozatosan kilép ebből a paradigmából, gyengíti és megkérdőjelezi a Belarusszal szemben képviselt európai pozíciót, komoly nemtetszést kiváltva az EU belső köreiben. Lukasenka meghívása a Béketanácsba ráadásul jó eséllyel tovább enyhítheti a belarusz elnök diplomáciai elszigeteltségét, végképp aláásva az európai elszigetelési stratégiát. Ezért kulcsfontosságú Kijev irányváltása, nyílt szembemenetele Trump elképzeléseivel: Zelenszkij ugyanis a normalizációs folyamatot politikailag és a gyakorlatban is tudja akadályozni, mivel az amerikai közeledés önmagában nem elég az európai rugalmasság nélkül. Példa erre, hogy a belarusz kálisó alapú műtrágyák a szankciók előtt a litván klaipedai és az ukrajnai odesszai kikötőkön át kerültek a világpiacokra, s mivel Klaipeda továbbra is zárva van a belarusz termékek számára, felmerült a lehetőség, hogy a háború lezárásával Minszk Ukrajnán keresztül értékesíthetné az amerikaiak által már nem szankcionált árucikket – ennek vethetne gátat könnyűszerrel Kijev.
Az ukrán tényező kockázatai és mellékhatásai
Stratégiai szempontból a Belarusszal szembeni nyílt konfrontáció nemcsak korlátozott hozadékkal jár, hanem kifejezetten kockázatos is. A kapcsolatok további romlása a még fennálló humanitárius és technikai együttműködési csatornák működését veszélyeztetik, miközben az is reális veszély, hogy Minszk mozgásterének beszűkülése Belaruszt aktívabb szerepvállalásra ösztönözheti a konfliktusban. Ez nemcsak a háború katonai dinamikáját változtatná meg, hanem súlyos politikai következményekkel is járna Kijev számára. Ezt eddig módszeresen igyekeztek elkerülni Minszkben és Kijevben is. Minszk hivatalosan eddig nem reagált Zelenszkij lépéseire, ami higgadtságra utal és jelzi, hogy nem érdekelt az eszkalációban. A lépés egyben közvetlen kihívást intéz az Egyesült Államok jelenlegi, pragmatikusabb Belarusz-politikája felé. Egy esetleges büntetőeljárás a belarusz elnök ellen nemcsak ezt a folyamatot akasztaná meg, hanem érdemben korlátozná az amerikai közvetítési és deeszkalációs törekvéseket is az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Az ebből fakadó transzatlanti feszültség Ukrajna számára különösen kedvezőtlen időszakban jelentkezik. Amennyiben Kijev Belarusz-politikája kizárólag normatív és konfrontatív logika mentén szerveződik, fennáll a veszélye annak, hogy elveszíti a befolyást a folyamatok alakítására, miközben a döntések egyre inkább Washington és Brüsszel eltérő prioritásai mentén születnek meg. Ebben a helyzetben Ukrajna mozgástere nem bővül, hanem szűkül. Zelenszkij ezek alapján a közelgő politikai folyamatok során ismét – az amerikai elnökválasztások idején látott mintát követve – Trump politikai ellenfeleire próbálhat majd támaszkodni, remélve, hogy ezzel önmaga és rendszere fenntartását és a háború utáni átmentését is biztosítja. Számításai 2024 őszén nem igazolódtak be.
Végjegyzetek
Marie Dumoulin, „Ukraine, Russia, and the Minsk agreements: A post-mortem,” European Council on Foreign Relations, 2024. február 19., https://ecfr.eu/article/ukraine-russia-and-the-minsk-agreements-a-post-mortem/ .
„Negotiations in the Normandy format,” Kremlin, 2025. február 12. http://kremlin.ru/events/president/news/47664 .
„Belarus Says Russia’s Annexation of Crimea Sets a ‘Bad Precedent’,” The Moscow Times, 2014. március 23., https://www.themoscowtimes.com/2014/03/23/belarus-says-russias-annexation-of-crimea-sets-a-bad-precedent-a33216 .
Artom Shraibman, „Why Lukashenko Has Recognized Crimea as Russian Territory,” Carnegie Endowment, 2021. december 8., https://carnegieendowment.org/posts/2021/12/why-lukashenko-has-recognized-crimea-as-russian-territory .
„Belarusian Sentenced For Fighting Alongside Ukraine Separatists,”RadioFreeEurope, 2017. szeptember 26., https://www.rferl.org/a/belarus-ukraine-sentenced-fighting-with-separatists/28758583.html .
„Lukashenko on non-aggression: Belarusians would come to Ukraine only on a tractor,”. Ukrainska Pravda, 2017. április 26., https://www.pravda.com.ua/rus/news/2017/04/26/7142328/ .
Yegor Vasylyev,„From friend to foe: Ukraine joins hardline against Lukashenko – opinion,” LRT, 2021. július 31., https://www.lrt.lt/en/news-in-english/19/1458176/from-friend-to-foe-ukraine-joins-hardline-against-lukashenko-opinion?srsltid=AfmBOoqealToNk8kSTHPUGbu-wqiT4q6oXjkEpmvup5t_A3qkAU6djqt .
„Belarus Improperly Diverted Passenger Flight, Endangered Lives, International Civil Aviation Organization Senior Official Tells Security Council,” United Nations, 2022. október 31.,https://press.un.org/en/2022/sc15088.doc.htm .
Andriy Huk, „The forced landing of a Ryanair plane in Belarus is compared with other similar cases. Why is it not correlated,” Forbes, 2021. május 26.
„EU bans Belarusian carriers from its airspace and airports,” Council of the European Union, 2021. június 4., https://www.consilium.europa.eu/en/press/press-releases/2021/06/04/eu-bans-belarusian-carriers-from-its-airspace-and-airports/ .
Elizaveta Drabkina, „Russia has stopped using Belarus for attacks on Ukraine, – Air Force,” RBC-Ukraine, 2023. március 10., https://www.rbc.ua/ukr/news/rosiya-perestala-vikoristovuvati-bilorus-1678442188.html .
Anastasia Kolesnikova, „Lukashenko disagreed with Putin, who called the operation of the Armed Forces of Ukraine in the Kursk region an „attack”,” 24TV, 2025. augusztus 8., https://24tv.ua/geopolitics/ru/lukashenko-ne-schitaet-kurskuju-operaciju-napadeniem-ukrainy_n2889916 .
Anna Neplii, „International Legion fights for Ukraine, democratic values,” Kyiv Post, 2022. július 5., https://www.kyivpost.com/post/2376 .
Maxim Vecherkov, „Since the beginning of 2025, Belarus has accepted more than 73 thousand Ukrainians: real stories of those who fled the war,” ONT, 2025. augusztus 19., https://ont.by/ru/society-ru/view/s-nachala-2025-goda-belarus-prinyala-bolee-73-tys-ukraincev-realnye-istorii-teh-kto-bezhal-ot-vojny-299946-2025
https://www.eurointegration.com.ua/rus/articles/2026/01/26/7229840/ .
„Zelensky publicly invited Putin to Kyiv: let him come if he dares,” RBK, 2026. január 30., https://www.rbc.ua/rus/news/zelenskiy-zustrich-putinim-moskvi-nemozhliva-1769759763.html .
Serhiy Sydorenko, „Peace talks, plans for NATO and the EU, and the conflict with Orban: a great interview with Minister Szibiga,” European Pravda, 2026. január 27., https://www.eurointegration.com.ua/interview/2026/01/27/7229924/ .
Seremet Sándor, Nagy Angelina Zsófia, „A „Belarusz-Balkon” statikája – lehetőség az amerikai tranzakcionalizmusnak, béklyó az európai politikai gondolkodásnak,” Magyar Külügyi Intézet, 2025. december 22., https://hiia.hu/wp-content/uploads/2025/12/Seremet-Nagy-A-%E2%80%9EBelarusz-Balkon-statikaja-%E2%80%93-lehetoseg-az-amerikai-tranzakcionalizmusnak-beklyo-az-europai-politikai-gondolkodasnak.pdf .
Jarábik Balázs, „Belarus at the Border: The Limits of Reengagement,”Carnegie Endowment, 2025. december 17., https://carnegieendowment.org/russia-eurasia/politika/2025/12/belarus-political-perspectives .