Milyen Ukrajnát örököl Európa?

A beszélgetés kezdetén a szakértők azt vitatták meg, várhatóan milyen állapotban lesz az ukrán állam és társadalom a háború befejezését követően.

Siklósi Péter hangsúlyozta, hogy a békefolyamat nem egyetlen esemény, hanem egy hosszabb alkufolyamat, ahol a harcérintkezési vonal mentén kialakuló tűzszünet lehet a legvalószínűbb forgatókönyv. Ukrajna NATO-csatlakozása gyakorlatilag lekerült a napirendről, ugyanakkor az ország számára fontos, hogy jogot kapjon egy erős hadsereg fenntartására – még ha ennek finanszírozása kérdéses is. Az USA várhatóan gazdaságilag is mélyebben beágyazódik Ukrajna jövőjébe – például ásványkincsekbe vagy stratégiai infrastruktúrába történő befektetések révén. Ukrajna EU-csatlakozása ugyanakkor inkább politikai gesztus lenne, semmint gyakorlati megoldás.

Demkó Attila rámutatott, hogy az ukrajnai háború során két olyan hadsereg áll egymással szemben, amelyek adott technikákkal megtanultak egymással háborúzni, ugyanakkor ezek nem a legújabbak. A drónok szerepe most meghatározó, de a háború technológiai iránya változhat. Ukrajnában a háború után sem lesz valódi béke, mivel az ukrán nép rendkívül bizalmatlanná vált az oroszokkal szemben. A visszatérő katonák mentális és fizikai állapota, valamint az integráció hiánya további súlyos társadalmi feszültségeket fog generálni. Ez nem az ukránokkal szembeni vád, minden háború által sújtott ország szembesül ezzel a küzdelemmel. Európának hatalmas felelőssége lesz abban, hogy segítsen ezeket az állapotokat élhető szintre hozni.

Ifj. Debreceni Mihály kiemelte, hogy az ukrán társadalomra folyamatosan nyomást gyakorol az állam és a háborús propaganda. A sorozások körülményei, a katonák helyzete és a hadseregben elharapódzó korrupció rendkívüli módon aláássa a belső stabilitást. Ráadásul komoly problémát jelent Ukrajnában a leszerelt katonák társadalomba való visszailleszkedése. A „visszaszűrés” rendszere gyakorlatilag nem működik: a frontról hazatérő katonák sok esetben nem kapnak megfelelő támogatást, nyugdíjat vagy rehabilitációt, ami hosszú távon mentális összeomlásokhoz, családon belüli erőszakhoz és társadalmi szakadásokhoz vezethet.

Áttérve az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos európai narratívákra és Ukrajna EU-csatlakozásának kérdésére Siklósi Péter kifejtette, hogy véleménye szerint a nyugati támogatáspolitika rendkívül cinikus, – a „segítjük Ukrajnát, amíg csak kell” felhangú nyilatkozatok mögött valójában alacsony költségű, politikai célokat szolgáló gesztusok állnak. A nyugati országok jellemzően saját költségvetésükhöz képest elenyésző támogatással – gyakran amúgy is leselejtezésre váró fegyverekkel – járulnak hozzá Ukrajna haderejéhez, miközben az ukránok véráldozata révén próbálják gyengíteni Oroszországot. Ezzel párhuzamosan a menekültként Nyugatra érkező ukránok, mivel jellemzően képzettek és könnyen integrálhatók, egyes országok számára megoldást jelentenek a demográfiai és munkaerőhiányra.

Demkó Attila is kiemelte, hogy bár Ukrajnát valóban támogatni kell, nem mindegy, hogyan történik ez. Felvetette, hogy Ukrajna EU-csatlakozása – amennyiben az rövid időn belül megtörténik – akár még súlyosbíthatja is az ország helyzetét. A szabad munkaerőáramlás révén könnyen előfordulhat, hogy az ukránok tömegesen hagyják el hazájukat a jobb megélhetés reményében. Ez nemcsak az ország újjáépítését veszélyezteti, hanem tovább mélyíti a demográfiai válságot is, amely már most is kritikus – a születési ráta alacsonyabb, mint Dél-Koreában. Ukrajna tehát csak vesztes pozícióból tud kilépni a háborúból: legjobb esetben is súlyos kompromisszumokra, folyamatos külső támogatásra és hosszú távú stabilizációs folyamatra lesz szüksége. Egy „új Marshall-terv” lehetősége is szóba került, de szem előtt kell tartani, hogy az ilyen volumenű rekonstrukciós projektek évtizedek alatt térülnek meg.

Ifj. Debreceni Mihály rámutatott arra is, hogy a jelenlegi ukrán belső társadalmi állapotok tovább nehezítik az ország regenerálódását. A lakosság egy része már évek óta bujkál a sorozás elől, munkanélkülivé vált, elszigetelten él, miközben súlyos pszichés terheket cipel. A határzárak és ellenőrzőpontok tömkelege miatt az emberek rendkívül zárt közegben élnek – még a szomszéd faluba való átjutás is nehézkes, különösen Kárpátalján. A bezártságérzet és a kilátástalanság egyre növeli a társadalmi robbanás kockázatát.

Összegzésként elmondható, hogy Európa egy fizikailag és társadalmilag rendkívül meggyengült Ukrajnát örököl, amelybe mélyen beivódtak a háború nyomai. A jövő kilátásai ugyanakkor nem teljesen reménytelenek: ha sikerül egy fenntartható tűzszünetet elérni, az visszaterelheti az országot a hétköznapi élet keretei közé. A revansvágy életben tartása viszont – akár külső, akár belső politikai okokból – komolyan akadályozhatja a gyógyulás folyamatát. Ahogy ifj. Debreceni Mihály is kiemelte, az elsődleges feladat Ukrajna pacifikálása lesz, hogy a fegyveres múlt ne váljon tartós jelenlétté a társadalomban. És bár a veszteségek súlyosak, a kárpátaljai magyar közösség példája azt mutatja, hogy vannak olyan helyi struktúrák, amelyek a legnehezebb körülmények között is képesek a túlélésre és a megőrzésre – ez pedig bizakodásra adhat okot egy jövőbeni, stabilabb Ukrajnában.