Előzetes beszélgetés a 2023-as Oroszország-jelentésről
2023. július 4-én került megrendezésre a Budapesti Brit Nagykövetség és a Magyar Külügyi Intézet (MKI) közös, „Előzetes beszélgetés a 2023-as Oroszország-jelentésről – Chatham House és a Magyar Külügyi Intézet” című eseménye. Az beszélgetés résztvevői John Lough, Annette Bohr és James Nixey, a Chatham House Oroszország és Eurázsia-programjának munkatársai voltak. Az esemény moderátora Baranyi Tamás Péter, a Magyar Külügyi Intézet stratégiai igazgatója volt.
Őexcellenciája Paul Fox, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövetének vitaindító beszéde után a Chatham House munkatársai bemutatták az Oroszország és Eurázsia-program 2023-as, „Hogyan vessünk véget Oroszország Ukrajna elleni háborújának – Európa jövőjének védelme, és a hamis béke veszélyei” című kötetét. A bemutatót egy kötetlen beszélgetés követte, melynek keretében a résztvevők megvitatták a kötet főbb állításait és ajánlásait az ukrajnai háborúval és a békéhez vezető lehetséges stratégiákkal kapcsolatban. Az élénk és gondolatgazdag vita zárásaképpen a résztvevők számos, a közönség által felvetett kérdésről is értekeztek.
Képek forrása: Magyar Külügyi Intézet (MKI)