Szerkesztő: Balaskó Angéla

Felelős kiadó: Ugrósdy Márton

Jelen kötet nem jöhetett volna létre a Külgazdasági és Külügyminisztérium Közigazgatási Államtitkárságának segítő közreműködése nélkül, amiért a szerzők, a szerkesztő és a kiadó is ezúton fejezi ki köszönetét. A KKM-es kollégákkal együtt fontosnak tartottuk, hogy Magyarország 2017-2018-as Visegrádi Négyek elnöksége előrelépés legyen a kormánytisztviselők és a szélesebb nagyközönség továbbképzése, V4-gyel kapcsolatos ismereteinek bővítése szempontjából is. Több kiváló könyv is készült az elnökségi évadban ugyan a témában, de egy sem koncentrál kifejezetten arra, hogy a kormányzati működés keretein belül miért is fontos a régiós együttműködés, illetve hogyan jelennek meg a V4-es értékek és érdekek a napi munkában. Reményeink szerint a most megjelenő két kötet abban nyújt majd segítséget, hogy a különböző belső továbbképzések során is egy olyan V4-es ismeretcsomaggal gazdagodhassanak a közszolgálatban dolgozó tisztviselők, ami hasznos lesz számunkra a mindennapi munkavégzésuk során is.

Szerzők:
ME EUÁT szakmai közössége
Kápolnai Zoltán
Kelemen Csaba
Szatmári Brigitta
Martonyi János

Külügyi és Külgazdasági Intézet
Budapest, 2018.
ISBN 978-963-7039-50-8

A teljes kötet itt érhető el!