Category: Bejegyzés

Regionális Integráció az Unió a Mediterráneumért keretében

2021 szeptember 30-án a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) vendégül látta H.E. Nasser Kamelt, az Unió a Mediterráneumért szervezet főtitkárát. Kamel nagykövet úr „Regionális Integráció az Unió a Mediterráneumért keretében” című előadásában egy nemrég publikált tanulmány eredményeit foglalta össze. A rendezvényt Szalai Máté, a KKI vezető kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa moderálta.

Az Intézet igazgatója, Ugrósdy Márton megnyitó beszédét követően Kamel nagykövet úr  hangsúlyozta Magyarországnak a Földközi-tenger térségében betöltött szerepét és dicsérte a nyáron megkezdett magyar V4-elnökség programját.

Előadásában Kamel nagykövet úr összefoglalta a tanulmány legfontosabb eredményeit. A kutatás a regionális integráció tendenciáit járta körbe a térségben, elsősorban a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok, az infrastruktúra, a személyek mozgása, valamint a kutatási és felsőoktatási kapcsolatok területén. Kamel nagykövet úr több területet is megnevezett, amelyen előre lépésre lenne lehetőség (és szükség). Egyrészt a régión belüli és régiók közötti együttműködés intézményi keretét frissíteni kell, ez a folyamat már el is kezdődött és jelenleg is folyik. Másrészt rengeteg akadályt jelentenek az erősödő protekcionista tendenciák. Számos javaslatot lehet hallani a pénzügyi szektor fejlesztésére, illetve a banki szolgáltatások digitalizációjának előmozdítására. Harmadrészt nagy szükség lenne az infrastruktúra mennyiségi és minőségi bővítésére, ennek minősége ugyanis jelenleg nem elégséges a kooperáció előmozdításához. Annak ellenére, hogy a világkereskedelem húsz százaléka érinti a Földközi-tenger térségét, a szállítási rendszerek továbbra is az utakra és nem a vasútra épülnek. Ráadásul az energiaszállítási kapacitások is korlátozottak, leszámítva néhány kivételt, például Algéria és Spanyolország esetén.

A rendezvény a moderátor és a közönség kérdéseivel zárult, melyek kiterjedtek az Európai Unió szerepére, a közvetlen tőkeberuházások főbb tendenciáinak alakulására, a transz-periferiális kapcsolatokra, valamint az agyelszívás jelenségére.



Iratkozz fel hírlevelünkre!

Találkozz legfrissebb elemzéseinkkel elsőként, és értesülj a legújabb eseményeinkről is!