Category: Bejegyzés

Nemzetközi konferencia a közös jövő fenntarthatóságáról

2022. február 18-án a szerb „The Belt and Road Institute” nemzetközi konferenciát tartott az Egy övezet egy út kezdeményezés megvitatásáról, „Sustainability of the Joint Future” címmel. Az eseményen három kontinensről – Európából, Ázsiából és Afrikából – érkeztek előadók, a tudományos, a politikai és az üzleti élet képviselői közül. A rendezvényen előadást tartott Ugrósdy Márton a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója és Eszterhai Viktor az intézet vezető kutatója.

Ugrósdy Márton előadásában az agytrösztök és kutatóintézetek felelősségét hangsúlyozta, a nagyhatalmi versengés miatt egyre inkább átpolitizált nemzetközi közegben. Rámutatott arra, hogy nem szabad, hogy a politikának való mindenáron megfelelés elhomályosítsa az objektív tudományosságra való törekvést. Eszterhai Viktor előadásában összehasonlította a kínai Egy övezet egy út és a nyugati eredetű Build Back Better World, valamint a Global Gateway konnektivitási kezdeményezéseket a közép-európai államok szemszögéből. Előadásának a konklúziója rávilágított arra, hogy a nyugati kezdeményezések leginkább a Kínával való együttműködés esetén lehetnek igazán sikeresek, amely egybeesik a közép-kelet-európai országok érdekeivel is. A rendezők a konferencián bejelentették, hogy a „The Belt and Road Institute” a jövőben regionális hálózatot kíván építeni a kutatóintézetek között, amely a politikai és gazdasági, valamint a civil szférával együttműködve aktívan kívánja formálni a nemzetközi együttműködéseket az Egy övezet egy út kezdeményezés keretében.



Iratkozz fel hírlevelünkre!

Találkozz legfrissebb elemzéseinkkel elsőként, és értesülj a legújabb eseményeinkről is!