Magyarország az Európa Tanács élén – Online Könyvbemutató
Magyarország vette át az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnökségét 2021 májusának végén, ennek alkalmából rendezett online könyvbemutatót a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) 2021. május 26-án, ahol a szerzők közreműködésével bemutattuk a Külügyi Szemle Európa Tanáccsal foglalkozó, tematikus különszámát is. A kötetről beszélgetett: Sztáray Péter (Külgazdasági és Külügyminisztérium), Kalmár Ferenc (Külgazdasági és Külügyminisztérium) és Lovászy László (Miniszterelnökség). Az eseményt moderálta Ugrósdy Márton (Külügyi és Külgazdasági Intézet).
Megnyitójában Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára elmondta: az Európa Tanács volt az első nyugati integrációs szervezet, amelyhez Magyarország a rendszerváltás után csatlakozott, a magyar elnökségi félév pedig öt fő téma köré szerveződik. Ezek közül a legfontosabb a kisebbségek ügye, de kiemelten kezeljük majd a jövő nemzedékekre váró kihívásokat, a vallásközi párbeszédet, a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokat és a kibertér kihívásait. Az államtitkár elmondta: természetesen vannak érzékeny kérdések is, de itt folyamatos az együttműködés az Európa Tanács szerveivel, és őszinte pábeszéd zajlik, ahol a magyar érvelés lényege az, hogy jogi oldalról, politikai felhangoktól mentesen vizsgálják meg a felmerülő vitás ügyeket.
Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa kiemelte: az Európa Tanács az európai demokrácia műhelye, amelynek határozatai a soft law kategóriájába tartoznak. A döntések többsége kötelező érvényű de nem kikényszeríthető, ami a kisebbségvédelem hatékonyságát is csökkenti. Kalmár Ferenc szerint van egyfajta hatásköri versengés az Európa Tanács és az Európai Unió között, az előbbi működésére pedig egyértelműen hatással van a nagyszámú tagság, ami az Európa Tanács jelentéseinek hatástalanságát is okozza.
Lovászy László, a Miniszterelnökség kormányzati stratégiai kutatásokért felelős miniszteri biztosaként írt cikket a Külügyi Szemle különszámába. Hozzászólásában kifejtette: az Európa Tanácsban is versengő erőviszonyokat látunk a tagállamok között, és ezért nehéz konszenzusos döntéseket hozni, így az elnökség szerepe még fontosabbá válik. A Sztáray Péter által is említett prioritások mellett Lovászy László aláhúzta: a kibertérben egyre meghatározóbb kérdéssé válik a digitális szuverenitás megteremtése, amire Angela Merkel német kancellár is felhívta a figyelmet, így ezt az ügyet a magyar ET elnökségnek is fokozott figyelemmel kell követnie, a demokratikus közbeszéd megőrzése érdekében is.
A Külügyi Szemle ET Különszáma elérhető itt!
A teljes felvétel az alábbi linken vagy YouTube-csatornánkon érhetik el!