Elhunyt Hóvári János nagykövet, történész, turkológus (1955–2023)
Megrendülten és mély fájdalommal fogadtuk Dr. Hóvári János halálhírét a Magyar Külügyi Intézetben, aki váratlanul hunyt el augusztus 6-a reggelén. Intézetünk részvétét nyilvánítja Hóvári János családjának, szeretteinek és tanítványainak – ez utóbbiak közül néhányan Intézetünk munkatársai. Hóvári János nemcsak fontos partnere, de nagyra becsült szövetségese is volt Intézetünknek, aki munkájával folyamatosan segítette Magyarország és Törökország, valamint az egész türk világ kapcsolatait. Ebben a fájdalmas pillanatban érdemes felidézni Hóvári János emberi és szakmai nagyságát, a magyar külpolitikához való hozzájárulását és a magyar turkológia, történettudomány és oszmanisztika területén végzett munkásságát.
Hóvári János 1955-ben született a Somogy megyei Kiskorpádon. Kaposvári gimnáziumi évei után Budapestre költözött, ahol 1979-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem–török szakán szerzett diplomát. 1979 és 1992 között a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott, illetve történelmet tanított a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán. Történész és oszmanista munkásságának középpontjában a magyarországi török hódoltság története állt, különösen a mohácsi csata változásai a magyar történeti emlékezetben, az 1566-os török hadjárat hadtörténete, valamint a török kulturális hatások érvényesülése Magyarországon. Több tucat kiváló szakcikket jegyzett ezekben a témákban, és már nagyon korán önálló kötettel is jelentkezett (A hűtlen Dobó, Helikon, Budapest, 1987).
1992-ben a történeti–oszmanista pálya mellett a külpolitika területére is kilépett: a Külügyminisztérium Közép-Ázsiai és Transzkaukázusi Főosztályán és a Stratégiai és Politikatervezési Főosztályon dolgozott referensként 1997-ig. Közben szintén 1997-ben megvédte történettudományi doktori fokozatát a Pécsi Tudományegyetemen, majd 1997–1998 között hazánk tel-avivi nagykövetségének első beosztottjaként szolgált. 1998 és 2000 között hazatért, és a Külügyminisztérium Politikai Államtitkárságának főosztályvezetőjeként dolgozott, majd 2000-ben nagykövetként tért vissza Tel-Avivba. 2004 és 2007 között a Külügyminisztérium Afrikai és Közel-keleti Főosztály vezető főtanácsosa volt, majd 2008-ban, az Európai Unió szlovén soros elnöksége idején a ljubljanai külügyminisztériumban közel-keleti ügyekkel kapcsolatos tanácsadóként tevékenykedett. 2008-2010 között hazánk kuvaiti és bahreini nagyköveteként szolgált, majd 2010 és 2012 között ismét Budapesten, globális ügyekért felelős helyettes államtitkárként. 2012 és 2014 között Magyarország ankarai nagyköveteként szolgálta a török–magyar kapcsolatok ügyét. Mindemellett nem hanyagolta el történeti munkásságát és a türk népek ügyét sem: 2011-ben a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára lett. 2015-től látta el a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Zrt. főigazgatói posztját, és 2016-ban ő töltötte be a Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 emlékév emlékbizottsági elnöki pozícióját, illetve szintén 2016-tól tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen is. 2019-től pedig a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) budapesti képviseletvezetését látta el haláláig. Utolsó közös rendezvényükön alig néhány napja, július 28-án Hakan Fidan, Törökország nemrégiben kinevezett külügyminisztere tartott előadást, amelyet Hóvári János személyesen vezetett fel a közönségnek.
A most fájdalmasan félbeszakadt életút hihetetlenül gazdag volt. Alig érintettem a történeti munkásságot, a történelmi emlékezet feltárását a török–magyar kapcsolatokban, a Thököly Imre és Zrínyi Ilona izmiri emlékezetéről szóló, vagy az oszmán haderőben szolgáló magyar honvédtábornokok történetét feldolgozó írásokat, illetve az Oszmán Birodalom gazdaságtörténetéről írt lebilincselő esszéket. Hóvári János egyetlen utószóban is tudott olyan tömören, precízen és lényeglátón fogalmazni, hogy az embernek személyes ismeretség nélkül is az a benyomása támadt: ő olyan ember, aki egy réteggel többet lát minden kérdésben, mint a többi kutató. Miután személyesen is megismerhettem, ez a benyomásom bizonyossággá vált. Láttam, ahogy amerikai kutatók jegyzetelik minden szavát a türk államokkal vagy éppen a 2023-as török elnökválasztással kapcsolatban, hogy aztán egy neves amerikai lapban szinte szó szerint lehozzák azt, amit Hóvári Jánostól hallottak Budapesten. Nagy veszteség érte a magyar külpolitikát – és nem csak a türk ügyeket illetően.
Hóvári János nagyon fontos partnere volt a Magyar Külügyi Intézetnek: egyrészt a Türk Államok Szervezetében betöltött funkciójánál fogva, de „régi törökösként” Törökország napi ügyeivel kapcsolatban is. Több volt, mint partner – szövetséges. Az utóbbi időben szinte minden héten legalább telefonon értekeztünk a török világ ügyes-bajos dolgairól, a magyar külpolitika helyzetéről és mozgásteréről. A héten is esedékes lett volna egy ilyen beszélgetés. Egyszemélyben volt ennek a világnak az egyik legnagyobb ismerője és a magyar külpolitika erős fegyverténye is. Vigasz a veszteségben, hogy egyik utolsó írását a Külügyi Szemlébe írta a török–magyar kapcsolatokról, ami éppen a napokban jelent meg, így ezzel és a Hungarian Review-ban közölt fantasztikus, angol nyelvű cikkével még megismerhettük pontos és fontos gondolatait a legújabb fejleményekről. Egyszer egy turkológus tanáráról, Németh Gyuláról írt értékelést a Hitelbe, amelyet ezekkel a mondatokkal kezdett: „Az utókor többnyire hálátlan a nagy tudósokkal. Emléküket leginkább akkor idézzük fel, ha születésüknek és haláluknak kerek évfordulója van.” Azt hiszem, a feladat adott: ne csak ilyenkor, hanem folyamatosan idézzük fel, és tartsuk meg azt a szellemiséget és intellektuális erőt, amit Hóvári tanár úr a magyar külpolitika és a magyar turkológia szolgálatába állított.
János Bey, görüşürüz!
Baranyi Tamás Péter
stratégiai igazgató
Magyar Külügyi Intézet