Fejlemények és kilátások az iráni háborúban | MKI Hírlevél
Fejlemények és kilátások az iráni háborúban
MKI Hírlevél
2026. március 10.
Az Irán ellen február 28-án indított amerikai-izraeli „lefejezési hadjárat” katonai értelemben részben sikeres volt: az iráni vezetés több kulcsfiguráját likvidálták, de az ország megbénítása vagy kapitulációra kényszerítése nem valósult meg. A háború egyik kulcskérdése, hogy Irán meddig képes fenntartani ezt az intenzitást. A legvalószínűbb forgatókönyv egy rövid, nagy intenzitású szakasz után kialakuló „hideg béke”, amelyben a közvetlen harcok lecsillapodnak, de a térség biztonsága nem áll teljesen helyre. Talán bíztató jel lehet Vlagyimír Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök tegnapi telefonhívása, amelynek során a háború lezárásáról is szó esett. Kazem Gharibabadi iráni külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy Franciaország, Kína és Oroszország is felvette velük a kapcsolatot, hogy a tűzszünet feltételeiről tárgyaljanak. Eheti hírlevelünkben a Közel-Keleten kialakult helyzetet járjuk körül. Jó olvasást!
Hallgassa meg a DeFacto podcast-sorozatunk legújabb epizódját, amelyben az iráni helyzetről beszélgetünk Sayfo Omarral, a Migrációkutató Intézet munkatársával, és Csicsmann Lászlóval, az MKI vezető kutatójával. A beszélgetést itt hallgathatja meg, itt pedig meg is nézheti.
Mi vezetett a támadáshoz? Trump döntése az Irán elleni csapásról az amerikai Közel-Kelet-politika több egymásnak feszülő céljából következett. Egyrészt Washington hosszabb ideje igyekszik csökkenteni a térség stratégiai súlyát az amerikai külpolitikában. Másrészt Irán nukleáris fegyverhez jutása alapvetően felborítaná a regionális erőviszonyokat, és éppen ezt az amerikai visszavonulási stratégiát hiúsítaná meg. Harmadrészt az Egyesült Államoknak fenn kell tartania Izraellel való szövetségét.
Ki mit lát Iránban veszélyesnek? Az elmúlt időszakban Trump és Netanjahu értelmezése az iráni fenyegetésről egyre közelebb került egymáshoz. Mindkét vezető igyekezett elkerülni a korábbi amerikai államépítési kísérletek – Irak, Afganisztán vagy Líbia – stratégiai hibáit. Az amerikai hadvezetés hivatalos célja Irán külföldi katonai erőprojekciós képességének korlátozása, míg Izrael hosszabb távon inkább a rezsim átalakulásában vagy lecserélésében érdekelt.
Mit árul el Irán reakciója? Irán a tavaly júniusi háború után számított egy újabb izraeli támadásra, és jelentős fegyvervásárlásokba kezdett Oroszországtól és Kínától. A február 28-án indított amerikai–izraeli támadássorozat során az iráni politikai és katonai vezetés több kulcsfigurája – köztük Ali Hámenei legfelsőbb vezető – is meghalt. A támadás klasszikus „lefejezési műveletnek” tűnt, amely az első és második vonalbeli vezetőket egyaránt célba vette. Irán azonban ennek ellenére képes volt jelentős válaszcsapásra, ami arra utal, hogy katonai struktúrája sokkal decentralizáltabb, mint azt korábban feltételezték. Az iráni rakéta- és dróntámadások az Öbölben található amerikai bázisok ellen olyan sebezhetőségeket tártak fel, amelyek hosszabb távon alááshatják ezek stratégiai értékét. Emellett Teherán korlátozta a Hormuzi-szoros forgalmát is, ami nemcsak katonai, hanem gazdasági kérdés. Ez gyakorlatilag ugyanúgy blokkolja az olajszállítást, mintha katonai blokád lépett volna életbe.
Az iráni támadások az Öböl államait nehéz helyzetbe hozták. Ezek az országok hosszú ideje igyekeznek stabil és biztonságos gazdasági központként pozicionálni magukat a régióban. A mostani csapások azonban megkérdőjelezik ezt az imázst. Az Öböl-monarchiák dilemmája az, hogy visszavágjanak-e, kockáztatva közvetítői szerepüket és azt a látszatot, hogy Izrael oldalán állnak, vagy inkább passzívak maradjanak. Egyelőre az utóbbi stratégia látszik dominálni: a legtöbb állam csak politikai elítéléssel reagált – egyelőre.
A konfliktus regionális szövetségi viszonyokat is átalakít. A gázai háború óta több arab országban Izrael vált elsődleges fenyegetéssé Irán helyett, most azonban ismét Teherán került a figyelem középpontjába. Ez a változás közelebb hozta egymáshoz az Öböl államait, különösen Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket. Felmerült egy közös légvédelmi rendszer létrehozása is a GCC keretein belül, ami korábban elképzelhetetlen lett volna.
A háború energiapolitikai hatásai már most érezhetők. Az iráni lépések – különösen a Hormuzi-szoros forgalmának korlátozása és az energetikai infrastruktúra elleni támadások – meglepték a piacokat. Rövid távon az olaj ára gyorsan 100 dollár/hordó fölé emelkedhet, egy súlyosabb eszkaláció esetén pedig akár 140–200 dollárig is felmehet. Európa különösen sérülékeny, mivel az orosz vezetékes gázról nagyrészt közel-keleti LNG-re állt át. Ha a szoros tartósan zárva marad, a gáz ára akár a 2022-es válság szintjére is visszatérhet. De nem csak ez az egyedüli probléma. A szombati volt az első olyan támadás, amely iráni energetikai infrastruktúrát célzott. A támadás során több teheráni üzemanyagtároló komplexum robbant fel. A támadással Izrael célja az „iráni lakosság kitartásának megtörése” volt. Az USA attól tart, hogy a lakosságot is érintő létesítmények elleni csapások visszafelé sülhetnek el: növelhetik a rezsim hazai támogatottságát, és közben az olajárakat is felhajthatják. Nem véletlen, hogy ezután Trump már arról beszélt tegnap este, hogy az iráni háború gyakorlatilag teljesen lezárult, hiszen Iránnak katonailag semmilyen nem maradt és a Hormuzi-szorost is átveszi.
A konfliktus hosszát három tényező befolyásolhatja döntően: Irán katonai tartalékai, egy esetleges rendszerváltás lehetősége, valamint az, hogy mi történik a rezsimmel, ha katonailag tovább gyengül. Egy belső politikai fordulat jelenleg nem valószínű. Az egyházi testület Ali Hamenei fiát, Modzstaba Hámeneit választotta meg legfelsőbb vezetőnek, aki szoros kapcsolatban áll a Forradalmi Gárdával. Megválasztásával kapcsolatban Donald Trump elégedetlen és az új vezető könnyen a következő célpontja lehet a támadásoknak. A korábbi tüntetések brutális leverése, a háborús körülmények és a külső fenyegetés hatására kialakuló társadalmi összezárás mind a rezsim stabilitását erősítik.
Irán teljes szétesése szintén valószínűtlen. Bár az etnikai kisebbségek – például a kurdok – potenciálisan kihasználhatják a hatalmi vákuumot, a legtöbb kisebbség mélyen integrált az iráni társadalomba. Egy ilyen forgatókönyv inkább akkor válna reálissá, ha regionális hatalmak nyíltan támogatnának szeparatista mozgalmakat.
A legvalószínűbb rövid távú forgatókönyv szerint Irán rakétaképességeinek jelentős része hamarosan megsemmisül, nukleáris létesítményei pedig nem jelentenek közvetlen fenyegetést. A rendszer azonban nem fog összeomlani a háború aktív szakaszában. A harcok nagy intenzitású fázisa valószínűleg körülbelül egy hétig tart, majd egy bizonytalan, feszült egyensúly alakul ki.
A konfliktus globális hatásai ugyanakkor messze túlmutatnak a régión. Az olajár emelkedése Oroszországnak kedvezhet, miközben a nyugati országok számára ismét előtérbe kerülhet az energiapolitika és a fegyverkezés kérdése. Az is elképzelhető, hogy a jövőben a katonai tervezésben nagyobb hangsúlyt kapnak a rakétafegyverek és a légvédelmi rendszerek, mivel a több regionális konfliktus egyszerre gyorsan kimerítheti a rendelkezésre álló készleteket.
– Gladden Pappin, Baranyi Tamás, Csicsmann László, Philip Pilkington –
AMIRE HÍVJUK ÉS VÁRJUK OLVASÓINKAT: Bár a híreket az iráni fejlemények és azok következményei uralják, a világ más részein zajló folyamatokat is figyelemmel követjük. Latin-Amerikában sok minden történik, és mi szakértőink segítségével a következő panelbeszélgetésünkön arra keressük a választ, hogyan hat Donald Trump külpolitikai stratégiája a latin-amerikai országok külpolitikájára, hogyan erősítette meg gazdasági jelenlétét a régióban Kína, és hogy hogyan írja át az Amerikai Egyesült Államok venezuelai beavatkozása a jövőbeli kilátásokat. Az eseményre itt regisztrálhat.
