Category: Bejegyzés

Elnökválasztás Ukrajnában

Május 2-án a Külügyi és Külgazdasági Intézet ,,Elnökválasztás Ukrajnában” címmel kerekasztal-beszélgetést rendezett, melyen a választás bel- és külpolitikai aspektusai egyaránt előkerültek.

Az esemény meghívott vendégei Fehér Tibor Ukrajna-szakértő, Magyarország kijevi nagykövetségének korábbi diplomatája, Jarábik Balázs, a Carnegie Endowment for International Peace vendégkutatója és Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia nyugdíjazott tudományos főmunkatársa voltak. A rendezvényen Intézetünk vezető kutatója, Szalai Máté moderált.

Az első részben az elnökválasztás és azt követő belpolitikai helyzet került fókuszba: e téren leginkább az a konklúzió született, hogy a választási eredményben az ukránok csalódottsága tükröződik. Ez az általános csalódottság-érzet – Petro Porosenkóban, az előző rendszerben, az ország gazdasági fejlődésében – az, ami egy olyan helyzetet idézett elő, melyben Volodimir Zelenszkij megverte a hagyományos politikai elitet, mivel legkönnyebben ő tudta elhitetni a társadalmi csoportok többségével, hogy a változás tényleg megvalósítható. Felmerült az őszi parlamentállítás kérdésköre is, és itt egyetértés volt abban, hogy a Porosenko-féle nemzeti oldal továbbra is meghatározó tényezőként lesz majd jelen, Zelenszkijnek pedig muszáj lesz koalíciós partnereket is találnia.

A kerekasztal-beszélgetés második fele a külpolitika irányába terelődött. Szó esett Moszkva és a V4 álláspontjáról, valamint górcső alá kerültek a magyar–ukrán kapcsolatok is. Az elmondottakból látszik, hogy Moszkva még nem tud mit kezdeni Zelenszkijjel, mert egyáltalán nem számított az ő győzelmére, azonban a kelet-ukrajnai rendezés / a konfliktus befagyasztásának lehetősége is fennáll, és ennek nem csak az ukrán–orosz, de az ukrán–EU kapcsolatokra nézve is igen pozitív hatása lehet. Tóth Mihály a magyar–ukrán viszonyok esetében megjegyezte, hogy javulás csak a személyesebb jellegű kapcsolódások megerősödése által idézhető elő, mivel a hagyományos megoldások eddig sem működtek a két ország közt.

Az esemény a közönség kérdéseivel zárult, a beszélgetés résztvevői kitértek arra, hogy az oligarchák továbbra is jelen lesznek a politikai életben, Zelenszkij pedig nagy valószínűséggel megegyezik velük. Külpolitika szempontjából pedig kiemelhető még, hogy Fehér Tibor, Jarábik Balázs és Tóth Mihály megegyeztek abban, hogy a Donbasz egy még ,,be nem fagyasztott” konfliktus, a kínaiaknak pedig nincsenek komoly érdekeik Ukrajnában.



Iratkozz fel hírlevelünkre!

Találkozz legfrissebb elemzéseinkkel elsőként, és értesülj a legújabb eseményeinkről is!