Sántha Hanga tanulmánya.

 

A jelen tanulmány tárgya a svédországi bevándorlás biztonságpolitikai vetülete, leszűkítve a tanulmányi alanyok körét a szélsőséges iszlamizmus követőire, akiket már 2010 óta a Svédország biztonságát fenyegető legnagyobb veszélyként tart számon  a  nemzetbiztonsági  szakszolgálat.  Az  ismertetendő  (biztonságpolitikai) összefüggésben a bevándorlás fogalma főként a menedékkérőket fedi, s nem az Európai Unión belüli szabad mozgással élő szakemberek migrációját, sem pedig a harmadik világból érkező magasan képzett szakemberek toborzását (transznacionális elitmigráció). Vizsgálódásom nem terjed ki a szervezett bűnözésre, sem a

szélsőjobboldali vagy anarchista mozgalmakra, mert e csoportok – az elmúlt évek tapasztalatai szerint – elsősorban egymás számára jelentenek veszélyt, nem pedig a társadalmi működést biztosító és fenntartó állami intézményrendszerre. Célom az elmúlt évtizedek svédországi bevándorlásának a rövid szemléltetése, az integrációs intézkedések összegzése, illetve a bevándorlás biztonságpolitikai következményeinek a felvázolása. A tanulmány összegzésként a bevándorlás jelentős korlátozását,

a bevándorlók szigorúbb szűrését, valamint az integráció nemzedékeken átívelő fenntartható intézményi rendszerének a kialakítását javasolja.

A teljes tanulmány itt olvasható!