A Magyar Külügyi Intézet (MKI) 2025. március 27-én „A csatlakozás ára: ki fizeti meg Ukrajna EU-s tagságát?” címmel rendezett kerekasztal beszélgetést. A rendezvényen szakértőként vett részt Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) John Lukács Intézetének programvezetője, Máthé Réka, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szenior kutatója, Mernyei Ákos, az MKI elnöki tanácsadója és Siklósi Péter, az MKI vezető kutatója. Az eseményt Seremet Sándor, az MKI vezető kutatója moderálta.
A rendezvény első felében Siklósi Péter foglalta össze röviden az MKI A csatlakozás ára: ki fizeti meg Ukrajna EU-s tagságát? című tanulmányának főbb tanulságait. Ukrajna számára a háború kezdete óta az egyik legfőbb cél az volt, hogy biztonsági garanciákat kapjon a Nyugattól, amelynek egy kézenfekvő módja a NATO-csatlakozás lett volna. Ugyanakkor mára egyértelművé vált, hogy erre belátható időn belül nem fog sor kerülni, így az Európai Bizottság egyfajta vigaszdíjként ajánlotta fel Ukrajna számára az EU-tagságot. Az viszont közel sem egyértelmű, hogy ezt pontosan milyen formában képzelik el, hiszen az ígért gyorsított tagsági eljárás keretei nem tisztázottak, ezáltal az elképzelés számos – többek között politikai és pénzügyi – kérdést vet fel. Az egyik legfőbb probléma, hogy már maga a csatlakozással járó költségek kalkulációja nehézségekbe ütközik, hiszen a háború lezárásáig nem tudjuk biztosan sem Ukrajna területének, sem lakosságának méretét.
Emellett az EU vezetésének magyarázatot kellene adnia azoknak az országoknak, amelyek akár évtizedek óta várnak a csatlakozásra és ezalatt az idő alatt keményen dolgoztak az ahhoz szükséges feltételek teljesítéséért. A politikai problémák között említhető, hogy az Európai Parlament szavazati aránya jelentősen megváltozna Ukrajna felvételével, a tagországokra érvényes kölcsönös biztonsági záradék pedig az Unió egészének biztonságára nézve vet fel súlyos dilemmákat. Ukrajna csatlakozása esetén az ország újjáépítésének, a politikai és társadalmi stabilitás megteremtésének, valamint az Unió belső biztonságának fenntartásának költségei mind az EU állampolgáraira hárulnának. És hogy ez pontosan mit jelent? Az MKI kalkulációja alapján az EU-ra vonatkoztatva az ukrán csatlakozás költsége az első öt évben 2,447 ezermilliárd Euró lenne (ez a 2025-ös EU költségvetés 12,7-szerese), ebből Magyarországot kb. 20 000 milliárd Ft terhelné. Ez egyénre lebontva öt év alatt minden magyar foglalkoztatott számára kb. négymillió Forint kiadást jelentene.
A tanulmány bemutatását követően a szakértők részvételével folytatódott az ukrán EU-csatlakozás lehetséges következményeinek elemzése. Demkó Attila úgy látta, Oroszországnak egyelőre nem áll érdekében befagyasztani a konfliktust, hiszen nincs minden olyan terület orosz kézen, aminek megszerzése a kezdetek óta stratégiai cél volt. A szűk keresztmetszet az ukrán állóképesség lehet – becslések szerint Ukrajna erőforrásai 2025 végéig-2026 elejéig tarthatnak ki – ehhez hozzájárul az is, hogy az EU sem a saját eddigi fegyverküldési ritmusát nem képes már fenntartani, sem pótolni nem tudja a Trump elnök által beszüntetett amerikai katonai támogatást. Ugyanakkor Ukrajna EU-csatlakozásának lehetőségét nem kell teljesen elvetni, hiszen hasonlóra Ciprus esetében láthattunk példát, azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az sem néhány év alatt valósult meg, illetve míg Törökországot az EU tudja egy bizonyos szintig korlátozni, Oroszországot semmilyen mértékben nem tudná.
Siklósi Péter kiemelte, milyen veszélyes állapotban lesz a háború lezárása utáni Ukrajna – az ország azzal szembesül majd, hogy (legalábbis de facto) elvesztette területének kb. 20%-át, a háború adrenalinjának elmúlásával a “test”, az ukrán lakosság elkezdi érezni a fájdalmat és a mindennapi gondok – például az ország rendkívüli eladósodottsága – sokkal demoralizálóbbak lesznek. Ez a reménytelenség és kimerültség párosul majd az elárultság dühével, hiszen azzal is szembe kell nézniük, hogy szemben a Nyugat ígéreteivel (”as long as it takes”), szövetségeseik mégsem segítették őket “bármi áron” győzelemre.
Máthé Réka kihangsúlyozta, hogy sem Ukrajna gazdasága nincs felkészülve az Unióban rá váró piaci versenyre, sem az EU nincs felkészülve az ukrán csatlakozással járó anyagi teherre. Egyúttal a tagországok állampolgáraiban jogosan merülhetne fel a kérdés, hogy ha a Draghi-jelentésben meghatározott, az EU versenyképességének fenntartásához szükséges pénzt sokallták az uniós vezetők, tehát a saját államuk jólétének hosszútávú biztosításába nem hajlandók befektetni, akkor Ukrajnába miért?
A csatlakozási folyamat jogi vonatkozásait elemezve Mernyei Ákos kifejtette, hogy a tagsághoz szükséges feltételek teljesítése nem azért tart évekig, mert a bürokrácia így működik, hanem mert a folyamat különálló egységekre van bontva, mivel az EU működése egy ország működésének minden kis alapvető területét érinti. Ukrajna azt kéri, minden csatlakozási fejezetet nyissanak meg egyszerre – ennek nincs értelme, ebben az esetben egyszerre kellene gyökeres változásokat végrehajtani olyan egymástól független területeken, mint például a jogállamiság és a halászat. Ráadásul az ukrán jogrendszert össze kell egyeztetni az EU jogrendszerével, ami rendkívül nagy munka és rengeteg idő.
A szakértők azon a közös véleményen voltak, hogy Ukrajna jövőbeli EU-csatlakozásának lehetőségét egyáltalán nem kell kizárni, ugyanakkor az ország gyorsított eljárásban való felvétele minden szempontból kivitelezhetetlen. Az EU-nak találnia kell egy alkalmas módot Ukrajna megsegítésére, és amikor az ország erre készen áll, a korábbi gyakorlatnak megfelelően érdemalapú, és nem gyorsított folyamat keretében lehetőséget adni számára az Európai Unióhoz való csatlakozásra.