Barabás T. János elemzése
A korábbi bolgár miniszterelnök, Bojko Boriszov 2021. tavaszán kénytelen volt lemondani, de az új kormánykoalíció létrehozása mindeddig lehetetlen feladatnak bizonyult, mert a régi pártok nem akartak egymással szövetséget kötni, az újak pedig elzárkóztak a velük való együttműködéstől. A 2021. november 14-én tartott parlamenti és elnökválasztások győztese, a Folytatjuk a Változást nevű új párt pragmatikusan áll hozzá a partnerkereséshez. A várhatóan Kiril Petkov vezetése alatt hamarosan létrejövő kormánynak – a szükséges reformok eddigi elmaradása miatt – az első lépése az égető gondok kezelése lesz: az infláció letörése, a korrupcióellenes törvénykezés megteremtése, a járványt nehezen kezelő egészségügyi rendszer reformja, valamint az Észak-Macedóniával fennálló politikai feszültség enyhítése. Ezt követik majd a nehezebb ügyek: az uniós újjáépítési támogatás elnyerése – ami a szénbányák bezárásával járna együtt – vagy a korrupció megfékezése. Az alakulóban lévő koalíciót számos ellentét feszíti, mégis jó esélye van a kompromisszumokra, és az államfő is mögötte áll. Az ország talpra állása érdekében azonban az EU-tól és a V4-től is nagyobb szolidaritásra lenne szükség.
A teljes elemzés itt olvasható!