A Magyar Külügyi Intézet (MKI) 2025. február 11-én zártkörű beszélgetést tartott W. Gyude Moore-ral, Libéria korábbi közmunkaügyi miniszterével, aki jelenleg a Global Neighbours vendégkutatójaként tevékenykedik. Az eseményt Baranyi Tamás, az MKI stratégiai igazgatója moderálta.
Gyude Moore a beszélgetés kezdetén elmondta, hogy az afrikai infrastruktúrafejlesztést továbbra is Kína uralja, annak ellenére, hogy a közelmúltban olyan nyugati válaszlépések születtek, mint a Global Gateway és a Partnerség a Globális Infrastruktúráért és Beruházásokért (Partnership for Global Infrastructure and Investment – PGII). A kínai dominancia három okból adódik. (1) A kínai cégek jobbak, mint az afrikaiak, de olcsóbbak, mint az európaiak, így egy egyedülálló hiányt töltenek be. (2) A bőséges természeti erőforrásokért cserébe az infrastruktúra fejlesztését célzó angolai modell különösen vonzó az afrikai országok számára. (3) Kína olyan projektekbe is hajlandó befektetni, amelyektől más országok történelmileg vonakodnak, nevezetesen az infrastruktúra-fejlesztésbe. Ezzel kapcsolatban Baranyi Tamás megjegyezte, hogy a kínaiak voltak az elsők, akik érdeklődést mutattak az észak-déli konnektivitásba való befektetés iránt a közép-kelet-európai régióban, amely hatására az EU hirtelen hajlandó lett ugyanerre, miután évtizedekig csak a periféria-mag összeköttetésbe fektetett be.
A kínai vállalatok értik az afrikai piacot. A kínai Transsion telefontársaság például a kontinens okostelefon-piacának 43%-át uralja. Ezt azáltal érte el, hogy olyan kamerákba fektetett be, amelyek sokkal jobban ábrázolják a fekete arcot, mint a korábban létező technológia, illetve különböző árkategóriákat kínált, hogy bárki megengedhesse magának a telefonjai megvásárlását és elsőként kínálta a dual SIM technológiát, ami különösen hasznos Afrikában, mivel sok afrikai több SIM-kártyával rendelkezik, és aszerint használja őket, hogy éppen melyik cég ajánlata a legelőnyösebb számára.
Amerikai politikai döntéshozóként lehetetlen nem fenyegetésként tekinteni Kína afrikai jelenlétére – az ázsiai ország dominanciája a globális gyártás terén végzetes lenne, ha Kína valaha úgy döntene, hogy ezt az ipari kapacitást átállítja egy háború kiszolgálására. Afrikai szemszögből nézve Kína azonban inspiráció. Néhány évtizeddel ezelőtt az országban a csecsemőhalandóság magasabb volt, mint ma Afganisztánban (amely jelenleg a legrosszabb statisztikával rendelkezik e téren). Sok tekintetben ott tartottak, ahol ma az afrikai országok.
A kínaiak érdekvezéreltek és afrikai jelenlétüket a kínai gazdaság belső igényei határozzák meg. Exportorientált gazdaságként nagymértékben támaszkodnak az olyan ásványi anyagokra, mint a réz, a vas és a bauxit, és garantálniuk kell az ezekhez való hozzáférést, ha el akarnak kerülni egy újabb “megaláztatás évszázadát”. Az afrikaiak a maguk részéről elsősorban infrastrukturális beruházásokat kértek kikötők, repülőterek és utak formájában, mert nekik ezekre van szükségük. Az infrastruktúra kiépítésére való törekvést részben az a szándék motiválja, hogy túllépjenek a korábban létező gyarmati dinamikákon. A céljuk az, hogy elkezdjenek feldolgozott termékeket exportálni (pl. vasérc helyett acélt), ehhez azonban infrastruktúra-fejlesztésre van szükség, ezért is olyan fontosak a kínai befektetések. Ugyanakkor ez az infrastruktúra Kína által később kiválóan mobilizálható és kevésbé békés célokra is felhasználható. Előfordultak már feszültségek a kínaiakkal, különösen alacsonyabb szinteken, például amikor a kínaiak kis sarki boltokat nyitottak, amelyek az afrikai kereskedők versenytársaivá váltak.
Hiba lenne azt feltételezni, hogy Kína az egyetlen fontos szereplő a régióban. Az afrikai adósság csupán 17%-a áll fenn Kína felé – mi a helyzet a többi 80%-kal? A beruházásokon túl is vannak megfontolandó szempontok. Például az Egyesült Államok elnökének AIDS elleni sürgősségi tervének (PEPFAR – President’s Emergency Plan for AIDS Relief) köszönhetően ma több mint 25 millió olyan ember van a kontinensen, akik e nélkül a program nélkül már nem élnének. Az Egyesült Államok és Kína a térségben olyan, mint Lionel Messi és Michael Jordan – mindketten hihetetlen sportolók, de különböző sportágakat űznek.
Végső soron Afrika jelenlegi helyzete érthető a történelmi kontextust figyelembe véve. David Cameron egyszer azt mondta, hogy amikor a jogállamiság kiépítéséről van szó, az első 500 év a fontos. A jelenlegi afrikai országok túlnyomó többsége kevesebb mint egy évszázada létezik független államként. Elég csak arra ránézni, hol tartott az Egyesült Államok 100 év után – épphogy túljutott egy polgárháborún, és belépett a Jim Crow-korszakba. A kínai tartományok jelenlegi határait a Yuan-dinasztia idején húzták meg, majdnem 1000 évvel ezelőtt. Nem csoda, hogy Afrika még mindig számos kihívással néz szembe, amelyeket le kell küzdenie.