A Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) szervezésében 2022. május 25-én zajlott le a „Román-magyar kapcsolatok 1989-ben” című minikonferencia. A beszélgetés résztvevői Magdó János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktorandusza és Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője voltak, a moderátori feladatot Dr. Baranyi Tamás Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettes látta el.
Barabás T. János Románia-szakértő kifejtette, Nicolae Ceaușescu elnök nyomta rá bélyegét a ’80-as években a román-magyar kétoldalú kapcsolatokra, alkalmazva saját nemzeti kommunizmus elméletét. A román diktátor Marxszal és Leninnel egyenrangú gondolkodónak tartotta magát, „találmánya” az volt, hogyha a kommunizmusban minden ember egyenlő, akkor a nemzetközi kapcsolatokban az országok is egyenlőek kell legyenek, és Bukarest elutasítja, ha valamelyik külföldi hatalom diktálni akar a román vezetésnek. Saját elveinek mondva ellen Ceausescu egyoldalú lépésekkel szűkítette a kétoldalú kapcsolatokat, így például bezártatta a Kolozsvári konzulátust, revizionizmussal vádolta Magyarországot, és fokozta a romániai magyar kisebbség elnyomását. A román nacionalizmus megértését segítheti az a tény, hogy a XX. század leggazdagabb románja Iosif Constantin Drăgan olaszországi üzletember volt, aki 1-2 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezett, Drăgan a két világháború között a román fasiszta legionárius mozgalom pénztárnoka volt, 1941-ben a pártja vagyonával Olaszországba távozott. A ’60-as években Ceaușescu és Drăgan egymásra találtak, mivel rájöttek, hogy a nacionalizmusuk azonos. Ezt követően Drăgan szervezte és pénzelte a nyugati román propaganda nagy részét. A román ideológia adva volt, de a gyakorlatba ültetéshez hiányzott a gazdasági alap, amelynek létrehozására az 1980-as években a román rezsim kalandor kísérleteket tett. Az évtized végére a sikertelen modernizálás, a sztálini típusú elnyomás, és az ellentmondásos külpolitika fokozottan elszigetelte Romániát nemzetközi szinten: az USA megvonta a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, az 1989. nyári berlini szocialista tábor gyűlésén és a november 3-i moszkvai szocialista csúcstalálkozón kritikus üzeneteket fogalmaztak meg Ceausescu felé, a november 1-jei Bush-Gorbacsov máltai találkozón pedig a román rezsim lecserélésében értettek egyet a felek. A román felső vezetésben lévő kölcsönös bizalmatlanság elősegítette a 1989. decemberi forradalom és puccs kitörését.
1988 nyarán Szűrös Mátyás, az Országgyűlés külügyi bizottságának a vezetője, és Tabajdi Csaba, az MSZMP KB külügyi osztályvezető helyettese kifejezték aggodalmukat a romániai események miatt. A román rezsim erre durván reagált, kijelentették, hogy „irredenta” erők támadják Romániát. A román politika ebből a kommunista-nacionalista mentalitásból nem tudta kivetkőzni magát napjainkra sem.
Magdó János a bukaresti magyar nagykövetség által hazaküldött iratok alapján kitért az Erdélyből Magyarországra menekülők kérdésére is, amely a két ország viszonyában szintén komoly törést okozott. 1988-ban például 5.400-an a bukaresti nagykövetségen kért vízummal jöttek, nyolc ezren turistaútlevéllel, és 6400-an pedig átszöktek. A 6.400 tiltott átlépőnek a 26 százalékát küldték vissza Romániába a magyar hatóságok. Romániában a magyar oktatást visszaszorították, valamennyi színmagyar iskolát megszüntettek, vegyes tannyelvűvé tették azokat. A román kommunista hatalom figyelt arra, hogy a magyar fiatalok ne Erdélyben, hanem a Kárpátokon túl teljesítsék a kötelező sorkatonai szolgálatukat, az egyetemet végzettek is a Regátba lettek küldve. A magyar disszidensek meghurcolásának a témája is előkerült. Magdó János Lányi Szabolcs Bukarestben élő erdélyi magyar vegyészmérnök szekuritátés meghurcolásának példáját hozta fel. Érdekes történelmi adalék, hogy hat régi román kommunista káder 1989. márciusban levelet írt Ceaușescunak, amelyben éles kritikát gyakoroltak a rezsim politikájával szemben, követelték a falurombolás megállítását és az alkotmányos jogok visszaállítását. A történetnek van magyar szála, a hatok egyike Corneliu Mănescu, aki diplomáciai karrierjét budapesti román nagykövetként kezdte, majd külügyminiszter lett, házi őrizetbe kényszerítették. Mănescut a vele egy társasházban élő Fazekas János erdélyi magyar kommunista politikuson keresztül megkereste a magyar nagykövetséget, hogy karolják fel az esetét és adjanak neki lehetőséget magyarországi gyógykezelésre. A magyar külügyminisztérium meghívólevelet küldött, amire Mănescu először erre nem reagált, majd kikérte magának, hogy a magyarok spekulációk központjában állítsák az ő személyét, ő egészséges, jól érzi magát és hűséges a párthoz.
Magdó János arról is beszélt, hogy a román atomprogramnak volt alapja, mert nehézvizet és plutóniumot vásároltak Norvégiától, illetve Amerikától, de a szintet a bomba előállításához nem tudták megugrani. A románok hordozórakétát is akartak előállítani arab országok segítségével, erre szerelték volna rá az atomtöltetet. A magyar fél nem aggódott a román atomfenyegetés miatt, rájöttek, hogy Ceaușescu blöfföl.
Barabás T. János ehhez hozzáfűzte: az 1988-as aradi találkozón Ceaușescu azt mondta Grósz Károly magyar vezetőnek, hogy Románia tud atombombát előállítani. Grósz ezt tovább adta Bonnak, Washingtonnak és Moszkvának. Ceaușescu blöffölt ugyan, de komolyan vette, hogy Romániának erős csapásmérő erővel kell rendelkeznie. A szakértő végezetül azt mondta: a ’90-es években derült ki, hogy a Kolozsvár melletti Szászfenes katonai bázisán kínai középhatótávolságú rakétákat állomásoztatott Ceaușescu 1989. decemberében. A román újságok többször megírták, hogy Ceaușescunak az volt a szándéka, hogy egy román-magyar konfliktus esetén a kínai rakétákkal lövesse a paksi atomerőművet.
Képek: Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI)