MKI Nézőpont – Nagy Angelina Zsófia és Salát Gergely elemzése
Kim Dzsongün díszvendégként vett részt a pekingi győzelem napi ünnepségen, és kétoldalú tárgyalásokat is folytatott Hszi Csin-pinggel. Mindez arra utal, hogy a kínai–észak-koreai kapcsolatok új szakaszba léptek. Bár Peking az elmúlt évtizedekben sokat tett az észak-koreai gazdaság életben tartásáért, egyúttal támogatta az ENSZ-szankciókat is, így a két ország viszonya ellentmondásosan alakult. Most azonban Kína egyértelműen a kapcsolatok szorosabbra fűzése mellett döntött, vállalva az ezzel járó kockázatokat. Hszi Csin-ping célja, hogy helyreállítsa Kína befolyását Phenjan felett, amely az elmúlt években egyre inkább Oroszország felé orientálódott. Ugyanakkor a Kim Dzsongün melletti látványos kiállás üzenet is a nyugati világnak: Kína és partnerei a multipoláris világrend megteremtésére törekednek, ezért hajlandók összefogni, és nem tartják vissza őket a nyugati szankciók. Mindezzel Észak-Korea mozgástere látványosan megnövekedett, és Kim várhatóan igyekezni fog ezt minél inkább kihasználni. Ugyanakkor a fejlemények könnyen az amerikai szövetségi rendszer szorosabbra fűzéséhez vezethetnek Kelet-Ázsiában.
Az elemzés ide kattintva elérhető.