A Magyar Külügyi Intézet (MKI) 2025. február 11-én „Hídépítés: Afrika geopolitikai szerepe a globális hatalmi átrendeződésben” (“Building Bridges: Africa’s Geopolitical Position in a World of Expanding Influence”) címmel rendezett angol nyelvű panelbeszélgetést. A rendezvényen szakértőként részt vett W. Gyude Moore, Libéria korábbi közmunkaügyi minisztere, aki jelenleg a Global Neighbours vendégkutatójaként tevékenykedik és Baranyi Tamás, az MKI stratégiai igazgatója. A beszélgetést Horváth-Sántha Hanga, az MKI vezető kutatója moderálta.
A beszélgetés kezdetén W. Gyude Moore a libériai háború végét követő időszakra emlékezett vissza. Az egész országot újjá kellett építeni, és a kormány éves költségvetése mindössze 80 millió dollár volt. Nagy szükség lett volna az infrastruktúra fejlesztésére, de az ilyen jellegű beruházásokat politikailag nehéz volt keresztülvinni. A monroviai kikötőt például, amelynek újjáépítése több százmillió dollárba került, az átlagos választópolgár soha nem látta. Ugyanakkor ez egy kulcsfontosságú beruházás volt, mert utat nyitott az ország számára a nemzetközi kereskedelem felé. A kihívásokkal teli időszak pozitív következménye volt, hogy a libériaiak tanultak egy használható modellt a kihívásokkal való sikeres megbirkózásra és egy állam eredményes felépítésére. Ez később például az Ebola-járvány kitörésekor kifizetődött – amely az első eset volt Nyugat-Afrikában, hasonló városi környezetben.
W. Gyude Moore felhívta a figyelmet arra, hogy az afrikai történelem elmúlt 500 évét külső szereplők jelenléte jellemezte a kontinensen: többek között arabok, törökök, európaiak, amerikaiak, kínaiak és indiaiak is jelen voltak Afrikában. Az utóbbi években a nyugati figyelem inkább az olyan jellegű kérdésekre irányult, mint az oktatás és az egészségügy, és kevésbé az infrastruktúra fejlesztésére vagy más gazdasági beruházásokra. A kínaiak kiemelt szerepet játszanak ennek az űrnek a betöltésében. A kínai vállalatok alacsonyabb áron kínálnak ugyanolyan minőséget, mint a nyugatiak, hajlandóak kölcsönt nyújtani az afrikai országoknak olyan projektekhez, amelyeket nyugaton túl kockázatosnak tartanak, és általában nagyszámú afrikai munkaerőt alkalmaznak – többet, mint a nyugati, vagy más külföldi vállalatok. Az együttműködés révén az afrikai országok képesek fejleszteni infrastruktúrájukat, míg Kína biztosítani tudja a gazdaságának szükséges kritikus nyersanyagokat.
Baranyi Tamás hangsúlyozta, hogy Európa a kontinens földrajzi közelsége és egyes kormányok hozzáértése ellenére folyamatosan teret veszít Afrikában, és kimarad az Afrikáért folytatott hajszából. Az elmúlt években Európa inkább politikaátvevő (policy taker), mint politikacsináló (policy maker) volt, az USA példáját követte ahelyett, hogy saját stratégiát dolgozott volna ki. Az Afrikával való szorosabb együttműködés kulcsfontosságú lehet a hanyatló európai versenyképesség javításához. Magyarország jelenleg világszerte partnereket keres, diverzifikálja gazdaságát, mert minél többféle partnerünk van, annál jobb, olcsóbb és biztonságosabb a végeredmény. Afrika iránt van ugyan érdeklődés, de Magyarország jelenléte a kontinensen közel sem olyan kiterjedt, mint a Közel-Keleten vagy Dél-Ázsiában.
W. Gyude Moore felvetette az Európa és Afrika közötti kapcsolat újragondolásának igényét. A Kínában működő európai cégek többsége Európáért van Kínában – kihasználják a kínai piacot, hogy olcsón termeljenek, majd ezeket az árukat visszajuttatják az európai piacra. Hasonló stratégiát lehetne alkalmazni Afrikában is, ami jelenleg is folyamatban van. Marokkó idén egymillió járművet tervez exportálni Kínába, és a legtöbbet az országban letelepedett európai gyártók gyártják. Egy olyan szabadkereskedelmi övezet, amely feloldja az afrikai országok közötti vámokat és megemeli a külső vámokat, ösztönözheti az európai vállalatokat a kontinensen való letelepedésre, mivel a vámok megkerülése érdekében helyben akarnak majd termelni. Ehhez azonban jó infrastruktúrára van szükség, és ebbe a kínaiak fektetnek be.