2021. december 9-én került megrendezésre a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) és az ATA Platform első közös konferenciája. A rendezvény két panelből állt, amelyek a két ország közötti bilaterális gazdasági kapcsolatok legfontosabb kérdéseit, valamint a reláció regionális és globális kontextusát járták körbe.
Az első, nyílt panelben, amely a „Gazdasági kapcsolatok és lehetőségek Magyarország és Törökország között” címet viselte, két szakértő osztotta meg véleményét Szalai Máté moderálásában. Szigetvári Tamás, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense a két ország közötti gazdasági kapcsolatok jelenlegi állapotát tekintette át. A statisztikák szerint az elmúlt két évtizedben a Magyarország és Törökország közötti kereskedelem volumene hatszorosára emelkedett. Ez önmagában is impresszív adat, ugyanakkor lehetőség van a további növekedésre. Szigetvári Tamás aláhúzta a gyógyszeripar és az energiaszektor vezető szerepét a kapcsolatok mélyítésében.
Ezt követően Şahin Yaman, az ATA Platform igazgatótanácsának tagja (valamint a Török Köztársaság korábbi kereskedelmi tanácsosa a Kereskedelmi Világszervezetben) előadásában a globális gazdasági rendben történő tektonikus változásokról beszélt. Ez az átalakulás, amely a COVID-válság előtt és után is látható, alapvető hatással van a török-magyar kapcsolatokra. Ebben az új időszakban a járműipar és a kreatív iparágak jelentősége kiemelkedő az együttműködés mélyítésében. Az e szektorokban történő közös fejlesztések különösen hasznosak lehetnek az iparágak közötti együttműködés mélyítése és a digitalizáció előmozdítása terén.
A második, zártkörű panelben a szakértők Wagner Péter moderálása mellett a balkáni és közép-európai geopolitikai és geo-gazdasági kihívásokról beszélgettek. Egeresi Zoltán, a KKI külső szakértője a térséget érintő történelmi folyamatokról beszélt, külön hangsúlyt helyezve az európai integráció lehetőségeire és kihívásaira. Gondolatait Volkan Özdemir, az ATA Platform elnökének szavai követték, aki többek között a külső szereplők változó szerepét, valamint az egyes transznacionális kérdéseket, mint a migrációs és menekültválsághoz kapcsolódó török álláspontot ismertette.
A rendezvény végén Özdemir igazgató úr összefoglalta az esemény főbb tanulságait, majd bejelentette, hogy a második KKI – ATA Platform közös konferenciára 2022-ben, Ankarában kerül sor.