A Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) 2022. november 24-én rendezte meg kerekasztal-beszélgetését „Egy év a KFOR-nál: tapasztalatok és tanulságok” címmel. Az eseményen Kajári Ferenc vezérőrnagy, a NATO Kosovo Force (KFOR) missziójának volt parancsnokának bevezető előadását követően moderált beszélgetés következett Kajári vezérőrnagy és Somogyi Gyula, a COM KFOR volt politikai főtanácsadója, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Biztonságpolitikai és Non-proliferációs Főosztályának vezetőjének részvételével. Az eseményt Wagner Péter, a KKI vezető kutatója moderálta.
Schőberl Márton, a KKI igazgatója megnyitó beszédében kiemelte annak jelentőségét, hogy első alkalommal állt magyar parancsnok egy nemzetközi misszió élén. Az elmúlt tizenkét hónap a magyar diplomácia számára is sikerként könyvelhető el, és a KKI – amely hangsúlyosan foglalkozik a Nyugat-Balkánnal – megtiszteltetésnek érzi, hogy a magyar parancsnokság tapasztalatait megoszthatja mind a magyar érdeklődőkkel, mind a diplomáciai képviseletek küldötteivel.
Kajári vezérőrnagy előadásában röviden bemutatta a NATO legnagyobb és leghosszabb ideje működő missziójának hátterét, illetve kiemelte, hogy a koszovói és szerbiai hatóságokkal való szoros együttműködés kulcsfontosságú a KFOR tevékenységében. A magyar katonák a misszió megalakulása (1999) óta részesei annak, 2017 óta pedig a KFOR Taktikai Manőver Zászlóalját is ők alkotják. Kajári tábornok hangsúlyozta azt is, hogy a KFOR parancsnoki pozíciójának betöltése a Magyar Honvédség számára is siker, mely azt bizonyítja, hogy a magyar fegyveres erők nemcsak jól felszereltek, hanem alkalmasak külföldi műveletek végrehajtására és vezetésére is. A vezérőrnagy szerint a parancsnoksága előtt kitűzött fő céljai megvalósultak: a KFOR folytonosságot biztosított az (olasz) parancsnokok között, sikerült egy jó vezérkari csoportot kialakítani, és növelni magának a missziónak a láthatóságát is.
A kerekasztal-beszélgetés során Somogyi úr rámutatott, hogy a KFOR több mint katonai misszió, hiszen napi szinten diplomáciai szolgálatot is folytat. A magyar vezetés alatt mintegy 370 találkozót tartottak a hatóságokkal, politikusokkal, nagykövetekkel és a nemzetközi szervezetek képviselőivel annak érdekében, hogy a KFOR naprakész értékelését adhassák át a műveleti terület biztonsági helyzetéről. A legtöbb felmerülő probléma a volt politikai főtanácsadó szerint politikai, nem pedig biztonsági jellegűnek bizonyult.
Bár az előkészületek már 2020 őszén megkezdődtek, a „valódi munka” nagyobb kihívásnak bizonyult, mint amilyennek az a másodkézből szerzett tapasztalatok alapján tűnt. Mindkét résztvevő háláját fejezte ki korábbi olasz kollégáiknak, mivel tapasztalatuk, tudásuk rendkívül értékesnek bizonyult. Az előre nem látott kihívások – mint például az ukrajnai háború és a rendszámtáblák kérdése – a KFOR-t is próbára tették.
A tapasztalatokról és tanulságokról szólva Kajári vezérőrnagy megemlítette, hogy egy 27 különböző nemzetből álló nemzetközi misszió vezetése, az előre nem látható (vész)helyzetek enyhítése, és a koszovói és szerb politikusokkal való közös hang megtalálása kihívást jelentett, de értékes tapasztalatokkal is szolgált. Somogyi úr a volt KFOR-parancsnok szavait megismételve azt javasolta, hogy több diplomatát kellene katonai missziókba kinevezni, mivel az elmúlt tizenkét hónap neki is új perspektívát adott arról, hogyan működik a diplomácia a gyakorlatban.
Képek forrása: Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI)