A szerb aranybánya: stratégiai partnerségek a lítium árnyékában

A felvezetőben elhangzott, hogy a szerb lítium kitermelését célzó Jadar-projekt már évtizedek óta része a szerb politikai diskurzusnak, azonban 2021-22-ben került igazán a politikai vezetés homlokterébe. Ármás Julianna elmondta, hogy 2021-ben a Jadar folyó vízgyűjtő területét érintő bányanyitásra vonatkozó politikai törekvések nagyon hamar a környezetvédő csoportok fókuszába kerültek. Országszerte tömegtüntetések bontakoztak ki, amelyek egyre nagyobbá váltak, így a kormány a választási kampányhajrá időszakában végül kihátrált a projekt mögül. A kutató rávilágított arra, hogy ,,bár Szerbia 2022-ben felfüggesztette a projektet, sejthető volt, hogy a szerb kormány nem mond le végleg a lítiumbánya jelentette jövedelmező gazdasági lehetőségről. Ebben a szellemben idén nyáron a szerb alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a Rio Tinto cég bányászati jogainak visszavonásáról szóló 2022-es kormányrendelet alkotmányellenes volt. A határozat után néhány nappal a szerb kormány megállapodott az EU-val a kritikus nyersanyagok felhasználásáról.”

Papp Gábor hangsúlyozta, hogy a Szerbia és az EU között létrejött stratégiai megállapodás, amely ,,lítium deal” néven él a köztudatban, valójában egyetlen szót sem ejt a lítiumról, mindössze a kritikus fontosságú nyersanyagokról olvashatunk benne. A kutató hozzátette: „Az EU lítiumszükségletének 80%-a importból származik, és ennek is a 80%-a Chiléből érkezik. Szerbiában kitermelt lítiumból 58 ezer tonna lítium-karbonátot terveznek éves szinten finomítani, ami elég lenne egymillió elektromos autóra, amely nagyjából a 90%-át fedezné az EU lítiumszükségleteinek. A várakozások eltérőek, ugyanis többféle becsléssel találkozhatunk arra vonatkozóan, hogy 2030-ra a globális lítiumszükséglet milyen mértékben növekszik majd. Egyes vélemények szerint ötször, míg más vélemények szerint akár kilencvenszer több lítiumra is szükség lehet világszinten.”

Arra a kérdésre, hogy milyen hatással lehet a szerb lítium az Európai Unió gazdaságára, illetve energiapolitikájára, Kovács Attila egy szemléletes példát hozott. A szakértő elmondta, hogy ha hozzá szeretnénk járulni ahhoz, hogy 1,5 fokkal csökkenjen a Föld hőmérséklete, illetve mérsékeljük a globális felmelegedésnek az ütemét, akkor tizenkétszeresére fog nőni a lítiumigény az EU-ban. „Az európai kontinensen, Szerbiát is ideértve, van körülbelül 10 lítiumlelőhely, ami szóba jöhet az európai energiaéhség kielégítésére. Ám mire egy európai bányát üzembe állítunk, addig évek telnek el, miközben a növekvő igényt évről évre azonnal ki kellene elégíteni az EU-nak.” A szakértő kiemelte: „Nem látom Szerbia csatlakozását, hadd legyek most pesszimista ezt illetően. Az előttünk álló öt évben már Szerbiának sem igazán érdeke a csatlakozás, valójában kényelmes számára ez a politika, és mivel nincsen meg az az egyértelmű várható gazdasági hozadék az Európai Unió irányából, ezért Kínával, Oroszországgal is fenntartja a kapcsolatokat.”

Jenei András rámutatott, hogy Szerbia – Magyarországhoz hasonlóan – egyfajta kompországként látja magát, és ebben a narratívában értelmezhető a szerb egyensúlyozó külpolitika is. A külső szereplők jelentősége kapcsán a szakértő hangsúlyozta: „Hogyha a Rio Tinto kiépíti a loznicai lítiumbányát, és megkezdődik a termelés, hiába gondolja majd azt a szerb politikai vezetés, hogy ők majd a határon belül tartják a kitermelt lítiumot, ez szükségszerűen nem így lesz. A Rio Tinto egy nemzetközi nagyvállalat, amely pontosan annak fogja eladni a lítiumot, aki a legtöbb pénzt adja érte. Ha ez Kína, akkor ez a szerb lítium Kínába fog menni, és akkor a teljes európai törekvés hamvába halt.” Az igazgató rámutatott: „Nagyon komoly kérdés, hogy hogyan tudjuk megakadályozni, hogy a szerbiai lítium, amit arra szántunk, hogy leginkább a kínai függőségünket csökkentse, ne ugyanoda kerüljön vissza valamilyen formában.”