Molnár Tamás Levente angol nyelvű elemzése
A német politikában rendkívül turbulens folyamatok történtek az elmúlt egy évben. A 2017. szeptemberi szövetségi parlamenti választást követően Angela Merkel – sikertelen első koalíciós kísérlete következtében – a nagykoalíciós kurzus folytatására kényszerült. A CDU és testvérpártja, a bajor CSU az elmúlt hónapokban igen gyengén szerepelt több fontos tartományi választáson is. Ennek következményeként Merkel bejelentette, hogy szembefordul korábbi alapelvével, és megosztja az állam- és pártpolitikai tisztségeinek egységét. A pártelnökségért zajló verseny felpezsdítette a CDU-t, de egyben a régi törésvonalak is felszínre kerültek. A küldöttek Merkel utódjául végül (kis szavazattöbbséggel) Annegret Kramp-Karrenbauert választották. Női pártelnök így már nem számít egyszeri jelenségnek a párt történetében. Az elemzés célja, hogy bemutassa a legnagyobb német kormánypárt jelen helyzetéhez vezető fejleményeket, megvizsgálja a megosztott hatalmi konstelláció kilátásait, az új CDU-pártelnök legfőbb kihívásait, illetve a kancellár kormányzati lehetőségeit.